A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

képzete, hogy ezzel a modern kifejezéssel éljünk, Istenben megvolt, mint „terv”.
Ágoston, a katolikusok szentté avatott filozófusától (négy évszázaddal Philon után)
megkérdezték, hogy mit csinált Isten a Teremtés előtt? Amire bosszúsan így válaszolt
volna: „Isten éppen a poklot teremtette meg. Azok számára, akik ilyen kérdéseket
merészelnek föltenni!” Ha Philont ilyenről faggatják, valószínűleg úgy válaszolt volna:
„Isten létezett.” Hiszen zsidóként tudta, hogy a Kinyilatkoztatás pillanataiban Mózes
kérdésére: „Ki vagy Te?”, Isten ezzel a három szóval(!) válaszol: „Ehije Áser Ehije”
(„Vagyok, aki vagyok”). És ebben a lenni ige egyes szám első személye a döntő. Philon
tehát nem lett volna haragos, mert Isten létezése, örökkévalósága és a Teremtés által a
teremtettekben létezésének „meghosszabbításai”, - ezek ugyanannak az Istennek más és
más oldalai. Egyszerre. Ehhez aztán még hozzávehetjük azt, hogy Isten
meghosszabbításai, a teremtmények, az Ő gondoskodását bírják egész létűkben. Az
ember, mindenekelőtt. A világ, Isten teremtett világaként, - nem lehet örökkévaló. Ha az
lenne, vagy a Teremtés lenne conradictio in adjecto, vagy Isten vagy a világ kettőződne
meg. Isten egységében van tehát meg minden: világ, ember, gondviselés. Ez a Philon-féle
kozmogónia. Ahogyan a mű vége felé a szerző összegzi is ezt.
Philon a Teremtés folyamatának filozófiáját, ami a filozófiai szintű megértést jelenti, a
Szentírás szövegéből dekódolja. A „kezdetben” kifejezésre az „idő” és a „tér”
problémáját járja körül. Tisztázza például, hogy a „kezdetben” kifejezés nem jelenti a
világ-egész állapotának indítását. Legfeljebb azt, hogy előtte nem volt idő és tér. Nem
volt, legalábbis kronologikus értelemben. Az idő a Teremtéssel veszi kezdetét, a tér pedig
az idő előre haladottságával kezd „tágulni”. A Gen. 1, 4-ben a fény szó „ez a szépség
mindenekfölött” (ld. uo. 25. o.) „(Az) intelligibilisre vonatkozik, ami messze fölülmúlja a
láthatót a sugárzás ragyogásában, akárcsak a napfény a sötétséget és a nap az éjszakát, és
az elme, az egész lélek vezetője a test szemeit.” (uo.)
A Teremtés első napja – mondja Philon – „egyetlen nap” valójában, mert „az intelligibilis
világ egyedülvalóságát fejezi ki”. (uo. 27. o.) Ez a nap még az elválasztásé is. A látható
és a láthatatlan világ közti határ megteremtése.
A Teremtés második napja a Mennyek teremtésével a napok intervallumát és az ég alatti
teret hozza el. Benne mindazzal, ami a létezés valamennyi megnyilvánulása számára a
megfelelő környezetet, sőt közeget jelenti. Ez tehát a világegyetem teremtésének ideje.
A Teremtés harmadik napja már a földi létezés miliőjének a létrejötte. Az élet otthona.
Az életnek, ennek a rejtett szubsztanciának, ami a létezők egy részének tulajdona. Az
isteni akarat az élet kezdeteire megy vissza Philon szerint, miközben a fajokat
örökéletűnek nyilvánítja. Ha a gyökér szárba szökken, és a szárból virág fakad, majd lesz
belőle gyümölcs, akkor ezzel befejeződik a faj egyedének fejlődése. A lehullott gyümölcs
megőrzi a faj újrateremtődésének képességét, és újra gyökeret ereszt… Így azután, a
fajok az idők végezetéig megmaradnak. A Teremtés pillanatától kezdve – tökéletesek.
„A negyedik napon a földi létezés befejeződött, és a Mennyeket változatos szépséggel
rakta tele. Nem azért, hogy a mennyei létet alacsonyabbra tegye, mint a földit, előnyt
adva ezzel az alacsonyabb teremtésnek és a magasabb és istenibb értéket csupán a
második helyre téve. Hanem hogy minden kétséget kizáróan világossá tegye független
hatalmának mindenhatóságát.” (uo. 35. o.) Istenek nincs szüksége arra, hogy Önmaga
hatalmának égi legitimitást adjon. Ha ezt tenné, az a tökéletes szuverenitás válna
kérdésessé, ami Isten mindenhatóságát és egyúttal egyetlenségét jelenti. Ezt a logikát
addig folytathatnánk (ekkor persze átmennénk a filozófiai okfejtésből a teológiaiba),
20