A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

a filozófiával is könnyedén elbánik, ha az élet vagy a társadalmi élet (és ebbe belefér a
birodalomépítés politikai tervezése is) biztonsága vagy túlélési képességének biztosítása
a tét. Néhány, már a huszadik század második felében megjelent munka szerzői
valóságos „történettudomány történeti” ásatást folytattak, csak azért, hogy egyáltalán
rekonstruálják magát a történeti tényt: Kazária létezett. Bartha Antal 1975-ben megjelent
könyvében (Budapest, 1975.), amelyben a kilencedik és a tizedik századi magyar
társadalom történetét kutatja, egyértelmű kapcsolatot lát a magyarok őstörténete és a
kazár birodalom között. A magyarok hovatovább, Bartha szerint, különleges helyzetben
is lehettek Kazáriában, ahol valószínűleg a későbbi magyarországi hajdúkhoz vagy
jászokhoz hasonló határőrizeti szerepet vittek volna. Az is valószínűnek tűnik, hogy a
tizedik században nyugat felé, Európa irányába tartó magyarok – menekültek. Az már
újabb kutatások eredménye, hogy a magyaroknak határozott menekülési iránya volt – a
Kárpát-medence. Amely már korábbi kalandozásaik során földerített terület volt, és
valamiféle hátország gyanánt szolgált, egy kisszámú kontingens hátrahagyásával. A
magyarokkal együtt menekülő három „kabar” törzs – tulajdonképpen kazár szakadár
populációból állt össze, s – legalábbis Douglas M. Dunlop szerint (The History of the
Jewish Khazars. N.Y. 1967) – maguk is határőrök voltak a hasonlóan török-bolgár
eredetű kazárok megbízásából. Mind a magyarok, mind a kabarok, cserébe előjogokat
kaptak. Például. A birodalom megvédte őket, vagy lehetőségük volt időről-időre, távoli
országokban portyázni. Ahonnan többnyire „megrakodva” tértek meg. Az már csupán
nem-igazolt mendemonda, hogy ezek a kazárok héber írástudás birtokában lettek volna.
És mint ilyenek, a magyarok köztudomásúan vadászó és – eufemisztikusan - kalandozó
életmódja közepette, a kereskedelmi és a nemzetközi kommunikáció szükségszerű
feladatait látták volna el. Az ezerkilencszázhetvenes években, a nemzetközileg ismert író,
az akkorra Londonban letelepedett Köstler Artúr érdekes történelmi parabolájában, az
„A tizenharmadik törzs”-ben (amit számos dokumentummal próbált alátámasztani) azt
állítja, hogy a kelet-európai zsidók ennek a három, a magyarokkal együtt menekülő kabar
entitásnak a leszármazottjai. Azaz: a tulajdonképpeni, ún. askenáz
(askenazi=németországi, német,- héber szó) vagy a német befolyási területeken élő
zsidóság nem Izraelhez, mint néphez tartozna. A történeti rekonstrukcionizmus azt vallja,
hogy a nem tökéletesen dokumentált (és ugyan melyik korszakot vagy akár eseményt
lehetne tökéletesen dokumentálni) história kognitív konstrukcióval behelyettesíthető.
Köstler munkája ilyen. Mindenesetre, a kétségtelenül igaz történet, az utópisztikus
konklúzió nélkül is, elgondolkodtató. Érdekes továbbá az a történet, amit Norman Golb
és Omeljan Pritsak, Khazarian Hebrew Documents of the Tenth Century című
könyvükben (N.Y. 1982) idéznek föl, hogy ti. Abraham Ibn Daud a spanyolországi
Toledóban az ezeregyszázas években olyan kazár származású tudósokkal találkozott, akik
a zsidó vallást követték és ottani tartózkodásuk célja az volt, hogy az egyébként is igen
nagy jártasságukat a judaizmusban még tovább fejlesszék. Ki tudja? – talán még
reménykedtek abban, hogy egyszer újraéled az eltűnt birodalom, és vele a judaizmus
harmadik elszalasztott esélye arra, hogy világvallássá váljon. Az első ui. a perzsa
fogságot követő időszakban volt, a második a Talmudban is egyszer megemlített Jesu
idején, abban az időben tehát, amikor Rabbi Jesu a keresztények Jézusává lett. Mondjuk
mindezt pontosan azzal a hipotetikus és korántsem a dokumentált bizonyosság
szándékával, mint ami az egész kazár történetet körüllengi. Az sem megkerülendő adalék
a kazár-történet történetírói utóéletéhez, amit George Venadsky fejteget „A History of
60