A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

Mendelssohn, a zsidó filozófusok többnyire kimaradnak ezekből az egyetemes
filozófiatörténeti munkákból. Ha pedig mégis bekerülne az említetteken kívül zsidó
szerző ezekbe a munkákba, a zsidóságától lesz megfosztva. Attól a kulturális identitástól,
ami nélkül a filozófus mesterség nem létezik. Jóllehet, maga a filozófia hiper-kulturális
képződmény. Mindenesetre, Philon egész élete és filozófiája, rögtön a zsidó filozófia
történeti kezdeteinél, érzékletesen fejezi ki ezt. Akár ennek a meglétét, akár ennek az
abszurditását. A meglétét azért, mert Philon egyszerre volt zsidó a szó kulturális
értelmében, és filozófus a szónak abban az értelmében, hogy az akkor még alapvetően
ógörög kultúráltsággal és nyelvvel űzhető filozófusi tevékenységhez minden háttere
megvolt. A görög nyelv magas színvonalú gyakorlása éppúgy, mint a görög kultúra
alapkönyveinek beható ismerete. Az abszurditását pedig azért, mert Philon a felsőegyiptomi
szórványzsidóság, az akkor még „galutnak” (=száműzetés, héb.) nem igazán
nevezhető héber minoritás tagja volt a maga birodalmi görög extra-kulturáltságával. Ami
rögtön a többségi társadalomhoz, sőt annak elitjéhez tartozónak tüntette föl. Egyszóval:
Philon egyszerre volt zsidó és görög, legalábbis: kulturálisan. Jóllehet, általában, mint
például Colette Sirat, kétségekkel közelítenek Philon héber és judaista forrásokat
eredetiben tanulmányozó képességéhez, hogy a Tóra-idézeteket nem eredeti arámiból és
héberből idézi, hanem a Septuagintából. Mindemellett, dokumentálhatóak azok az
ismeretei, amelyek a Tanach-al és a poszt- biblikus irodalommal kapcsolatosak.
Minthogy azonban, az óegyiptomi Alexandria akkoriban nemcsak e két kultúrát hordozó
római birodalmi metropolis volt, hanem a Kelet bejárata is, Philonnak kellett, hogy
bőséges ismeretei legyenek a keleti népek kultúrájáról is. Főleg a perzsa Zoroaszterkultuszról,
és az indiai vallásról. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert Philon korában
a hellenizmus bölcselete volt a meghatározó, amelyben jelentős szerepet kaptak a keleti
gondolat és élettechnikák, vagy a miszticizmus. Itt vannak mindjárt az újpüthagóreusok,
akik Püthagorasnak a számokról, mint „őselvről”, mint a világ ősprincípiumairól szóló
nézetét toldják meg azzal, hogy a számsort egyenesen Isten és a világ közti
közvetítőkként gondolják el. Az a nézetük, hogy az „Egy” van és rajta kívül nincs semmi,
- egyenesen a monoteizmus filozófiai prelegálásának tűnik. Vagy a Platón eszméit
fölmelegítő újplatonikusok, akik a jelenségvilág és a lényegvilág közé iktatják be az
embert. Akinek így, a pozíciójából adódóan, választási lehetősége van a követhető
eszmények tekintetében, hogy a „romlandó”, a „múlandó”, a „rossz” jelenségvilág,
valamint az „örök”, a „változatlan”, a „Legfőbb Jó”, a „Szellemlény”, az „Egyetlen”
attribútumokkal leírt lényegvilág közt válasszon. Alexandriai Philon előzményeivel
kapcsolatban Hevesi Ferenc rámutat arra, hogy noha „ a (zsidó) monoteizmus
megjelenését követően, továbbra is erős a pogányság politeisztikus rendszere, …A görög
filozófia előkészítette a lelkeket az erkölcsi monoteizmus befogadására”. A görögök
filozófiájának volt köszönhető tehát, hogy a „pogány felfogás” a „bölcseleti felfogás”
irányába tolódott el. De a görög filozófiának az a páratlan nyitottsága, racionális,
humanista, és demokratikus szellemisége tette azt is lehetővé, hogy a keleti gondolkodás
behatoljon ebbe az Európát, az európai kultúrát előkészítő intellektuális és spirituális
közegbe. Nem csupán pozitív, hanem pejoratív oldalaival együtt: „ Perzsiából, a régi
Babylóniából, az ősi Egyiptomból származó pogány babonák és praktikák, a néphit
ezerféle formájában tovább tengették életüket az új hit köntöse alatt. A jóslások, a
révülések, a varázslások számtalan fajtája állandó gyakorlattá lett, a démonokba vetett és
az ösztönéletet át- meg átható néphitek megmaradtak és burjánoztak és az emberiség
8