A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

Köstler munkája ilyen. Mindenesetre, a kétségtelenül igaz történet, az utópisztikus
konklúzió nélkül is, elgondolkodtató. Érdekes továbbá az a történet, amit Norman Golb
és Omeljan Pritsak, Khazarian Hebrew Documents of the Tenth Century című
könyvükben (N.Y. 1982) idéznek föl, hogy ti. Abraham Ibn Daud a spanyolországi
Toledóban az ezeregyszázas években olyan kazár származású tudósokkal találkozott, akik
a zsidó vallást követték és ottani tartózkodásuk célja az volt, hogy az egyébként is igen
nagy jártasságukat a judaizmusban még tovább fejlesszék. Ki tudja? – talán még
reménykedtek abban, hogy egyszer újraéled az eltűnt birodalom, és vele a judaizmus
harmadik elszalasztott esélye arra, hogy világvallássá váljon. Az első ui. a perzsa
fogságot követő időszakban volt, a második a Talmudban is egyszer megemlített Jesu
idején, abban az időben tehát, amikor Rabbi Jesu a keresztények Jézusává lett. Mondjuk
mindezt pontosan azzal a hipotetikus és korántsem a dokumentált bizonyosság
szándékával, mint ami az egész kazár történetet körüllengi. Az sem megkerülendő adalék
a kazár-történet történetírói utóéletéhez, amit George Venadsky fejteget „A History of
Russia” (New Haven, 1948) című monumentélis történeti monográfiájában. Itt ugyanis
arról van szó, hogy cca. 860 körül kazár küldöttség járt volna Konstantinápolyban, és
őket az ottani zsidó közösség korifeusai hálózták volna be, és bírták volna arra, hogy
zsidó „papokat” hívjanak az országukba, akiktől elsajátíthatják az „ősi és érintetlen”
egyistenhitet. Nem a sztori tűnik hiteltelennek, hanem az a durva félreértés, még ha az a
nem-tudásból is fakadhatott, hogy a zsidók egy effajta eljárással valósággal árulták volna
saját vallásukat. A judaizmusban az ilyen akciók ismeretlenek. Olyannyira nem térítő
vallásról van ugyanis szó, hogy a betérni szándékozókat egyenesen elutasítja, s csak
hosszú ideig tartó, és a rabbi számára a zsidóság tragikus sorsában való őszinte és elszánt
felajánlkozás bizonyossága az, ami az esetleges, de még akkor sem garantált konverziót
engedélyezi. De hát, az európai kultúra történetében megszokott dolog a judaizmus, és
vele a zsidó emberek félreértése. Sajnos, sok esetben gyanúba keverése.
A Nissan Daniel Korobkin által fordított és annotált Kuzari kiadásban (Rabbi Yehuda
Halevi, The Kuzari. In Defense of The Despised Faith. Trans. And annotated by N.
Daniel Korobkin. Northvale, New Jersey, Jerusalem. 1998) a mű fordítástörténetével
kapcsolatban a következőket jegyzi meg Korobkin: „Az osztályunkban egyszer
elhatároztuk, hogy közösen fogjuk tanulmányozni a Kuzarit. És akkor szembekerültünk
egy dilemmával: a Kuzari két angol kiadását is sikerült fölfedeznem. Az egyik egy régi
Hartwig Hirschfeld fordítás volt 1905-ből, amit számos alkalommal újra nyomtattak. Ez
az eredeti arab nyelvű kiadás alapján készült, és eléggé archaikus angolja volt. Amikor
összehasonlítottuk ezt Rabbi Jehuda ibn Tibon klasszikus Kuzari fordításával, bizonyos
helyeken következetlenségekre bukkantunk, amelyek olykor egész bekezdéseket tettek
értelmezhetetlenné. A másik fordítás, amire bukkantunk, Rabbi Yechezkel Sarne angol
fordítása volt. Rabbi Sarne igen értékes segítséget adott számunkra, amikor kigyűjtött
minden adatot a Kuzariból és a téma kapcsán hozzájuk rendelte a legfontosabb
információkat. Ezek kitűnően kiegészítették a Kuzarit, ám nem biztosították a rabbi és a
kazár király közötti közvetlen dialógusok eredeti izgalmasságát. … Az én jelen
fordításom Rabbi Jehuda ibn Tibon 1167-es héber verziója alapján készült, ami alig
harminc évvel a Kuzari megírása után készült el. A Kuzarihoz írt két „klasszikus”
kommentár, ami az 1880-as varsói kiadásban jelent meg nagy segítséget adott a
fordításhoz. Az egyik, Rabbi Jehuda Moscato Kol Yehuda című kommentárja, ami 1594ben
jelent meg először. A másik, Rabbi Jiszrael Halévi Zamushitz Otzar Nachmad című
36