A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

a zsidó valláshoz való kapcsolatukban amikor szakítottak Judea hivatalos judaizmusával.
Kivonulva a sivatagba. Fizikai-szociális, spirituális-teológiai és intellektuális-filozófiai
egzisztenciájuk autochton fölépítésén fáradozva. Nincs értelme azon fáradozni, amit
egyébként többen megtettek az utóbbi kétezer évben, hogy a Jézust befogadó vagy
körülvevő, ókori reformjudaista szektáknak vajon voltak-e dokumentálható kapcsolataik
a hivatalos hellenizmussal. A sztoikusokkal, az újplatonikusokkal, vagy az epikureista
filozófusokkal. Véleményünk szerint, ami lényeges, hogy Philon a Róma és Jeruzsálem
közti szellemtörténeti hidon, az ókori Mediterráneum második legnagyobb
metropolisában megsejtette a hellenizálódó judaizmus eredményét: a héber monoteizmus
megszülte zsidó-kereszténységet.
Philon tehát filozófusként fölfogta és ráhangolódott arra a történelmi kontextusra, amely
telítve volt a szellem és a kultúra problematica permutatio-jának drámai előjeleivel.
Philon a zsidók történetében először látja és láttatja ezt a világot görög emlőkön
nevelkedett filozófiai észjárással. Csakis ezért lehetett az „első teológus”, a szó későbbi
keresztény, és a szónak semmiféleképpen nem zsidó értelmében. Shlomo Pines, az egyik
legeredetibb Philon-biográfus írja, hogy Philon életműve tulajdonképpen
„hermeneutikus”. Ez – szerinte – két fontos dolgot jelent. Az egyik az, hogy Philon a
zsidó világfölfogást a görögök intellektuális kultúrája felöl látta és láttatta. A másik, hogy
– az előző inverzeként, - Philon az ógörög gondolattechnikai eredményeket a judaizmus
világlátása felöl értette meg. Ez az utóbbi nem föltétlenül folytatódott abban, hogy –
mondjuk – átfordította volna a görög filozófiai gondolatokat a műveltebb zsidó
olvasóközönség számára. Hanem sokkal inkább azzal járhatott, hogy Philon a görög
kultúrán nevelkedett nem-zsidók látóterébe vonta a héber iratokat. Azok – az olvasók
számára valószínűleg - megejtő és megdöbbentő emberszerűségével egyetemben. Szinte
törvényszerű, hogy mélyfilozófiai megközelítésből a philoni gondolatrendszer
középpontjában a logos áll. Nem is lehetne más, ha belegondolunk abba, hogy mind a
héberek vallási tradíciója, mind pedig a görögök filozófiai kultúrájának kellős közepében
a világot teremtő és fönntartó egzisztencia van, amit mindkét hagyomány meg akart
érteni. És racionálisan akartak megérteni! Ismét Pines kongeniális megjegyzése
kívánkozik ide, aki azt mondja, hogy Philon filozófiai gondolatain keresztül eljuthatunk
egy eredetileg nem-filozófikus hithez. A logos ugyanis Philonnál egyfajta közvetítő a
megismerhetetlen és transzcendens Isten és a Világ között. Ami pedig igazán sokkolhatja
a Philont tanulmányozót az, hogy a görögök „logos” szava, ami „rendet”, „rendszert”, sőt
„tant”, „tanítást”, „tudományt” jelent, és a zsidóknak a Mindenhatóra használt szava,
vagy inkább betűjele, a kimondhatatlan, kiszámolhatatlan, és lefordíthatatlan
tetragrammaton, szinte azonos módon a világot fönntartót fejezi ki. Vagy inkább: utal
arra. Az Örökkévaló neve, az istennév maga a Logos tehát Philon értelmezésében. Ez a
Logosz választja ki magából az egyes dolgok ideáját, ami majd anyagivá lesz. Platon
„kozmosz noétosz”-a, az intelligibilis világ, Philon tálalásában az „isteni logosz”
manifesztációja. Pontosan úgy, ahogyan Platon, majd az ő tanítványai, és nem
utolsósorban a Philon körüli idők neoplatonista filozófusai gondolták. Ahogy az
„Ábrahámról” című művében Philon utal rá, Isten szelleme mintegy körülfolyja a
lelkeket, „… és az elme megtöltődik és átitatódik általa, úgy, ahogyan a fénysugarak
eloszlatják az árnyékot…” (id. Sh.P.) Ez a „misztikus extázis”. Ha azonban némiképp
tovább lavírozunk a philoni görög filozófiai terminus technikus-okon, amelyek olykor
művek címei is egyszerre, akkor bepillantást nyerhetünk abba a vegykonyhába, ahol a
12