A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

mindezeket behelyettesítjük egy Németföldön akkoriban lehetséges vallással, akkor azt
mondhatjuk, hogy Mendelssohn számára a felvilágosodással „feldúsított” lutherizmus
lehetett az a hitforma és szociális etika, ami szerinte a „világosság és jog keresője”
számára az ideális. (ld. Ed. by Jospe, 78. o.)
A Jeruzsálem második része Mendelssohn számára annak bizonyítása, hogy a
judaizmusban menyire optimálisan élnek együtt az isteni törvények és az emberi
törvények. Ugyanis, Mendelssohn számára a német felvilágosodás legfőbb föladata az
lenne, ha a szekularizált állam törvényei és az egyház által interpretált isteni törvények –
egymással végre korrelálnának. Az emberi ész teljes egészében alkalmas arra, hogy az
Örökkévaló kinyilatkoztatott Törvényét fölfogja és értelmezze. Nem igaz, álláspontja
szerint, az, hogy okvetlen a „beavatott” Egyháznak lenne a privilégiuma az igazság
értelmezése. Következésképpen, az sem igaz, hogy az Egyház Isten tolmácsa lenne
akkor, amikor a Törvényben foglalt „örök igazságok” föl nem ismerésének büntetését a
Mindenhatónak tulajdonítja. Isten, amikor az Ő emberre vonatkozó szándékát
nyilvánvalóvá tette, bármennyire is „természetfölötti módon” is tette azt, magát az embert
képessé tette ennek (a Kinyilatkoztatásnak) a fölfogására. Mendelssohn a judaizmusban
az istenhit lehető legtermészetesebb megélését gondolja el. A „természetfölötti mód”,
ahogyan Isten az ember számára a „boldogsághoz vezető utat” mutatja, jelzi azt, hogy az
emberi lénynek megvan a természetfölötti fölfogásának képessége is. A racionalitáson
„túl”. Isten – állítja Mendelssohn – nem követeli meg, hogy valamifajta különleges
hatalma vagy jóindulata legyen. Ahhoz, hogy az ember az üdvözüléshez szükséges isteni
jóságot és gondviselést megtapasztalja, nos, ehhez mindössze annyi kell, hogy az ember
rendelkezzen racionális belátással. Csakhogy a Kinyilatkoztatás fölismerése (!) –
elengedhetetlen. Az ember üdvözülése vagy/és boldogsága szempontjából –
természetesen. Tehát nem arról van szó, hogy az emberi ész önmagában elegendő.
Hanem arról, hogy az emberi észnek föl kell ismernie a kinyilatkoztatott Törvény
igazságát. A judaizmus – vallja Mendelssohn – nem kinyilatkoztatott vallás, hanem –
mindenekelőtt – kinyilatkoztatott törvénykezés. Az isteni „legislatio” az ember számára.
Ebben van a judaizmus univerzális jellege. Érdekes, ahogyan Mendelssohn Spinozával
konfliktusba kerül a mózesi törvények „entitása” tekintetében. Baruch Spinoza azt
mondja, valamiféleképpen, hogy a kinyilatkoztatott Törvény nem azonos a Mózes által
„továbbadott” törvényekkel. Továbbá, hogy a mózesi törvények alapjában véve politikai
és legitimációs rendelkezések, és az „üzenetük” sem több, igaz, hogy nem is kevesebb,
mint hogy a héber társadalom, és rajta keresztül az emberi társadalom működőképességét
biztosítsák. Persze, az isteni elrendelésnek megfelelően. Mendelssohn elutasítja
Spinozának ezt a – „Tractatus theologico-politicus”-beli – fölfogását. A helyzet egészen
más – mondja. Az Exodus 20:2-ben „közöltek” mást sugallnak: „Én vagyok az
Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a rabszolgák házából.”
Itt az Örökkévaló, mint „törvényhozó” szólal meg. Ez kétségtelen. A „hang” azonban
nem a törvényt átvevő Mózesnek szól. Még csak nem is a zsidó népnek, akikhez
Mózesnek az isteni rendeleteket el kell juttatnia. Nem. A „kiválasztottság” voltaképpeni
mibenléténél vagyunk. A Mózes által átvett törvények – univerzális törvények. Az
emberi közösségek lehetséges törvényei. Ahhoz, hogy valóban (!) emberi módon és
jelleggel jelenítsék meg önmagukat. Az isteni rendeletek, amelyeket Mózes „kézhez
kap”, abban különböznek a noéita törvényektől, hogy az előbbiek teljes rendszerbe
vannak foglalva. Éppenséggel, ehhez kellett a kiválasztott nép. „A” nép, ami a Törvény
116