A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

hogy a keleti német területeken, vagy más, nem német államokban élő, jelentős német
minoritások körében a római katolicizmus továbbra is erős marad. Mind a mai napig. Az
említett körülménynek azért van jelentősége, mert a németországi fejedelemségek
némelyikében tapasztalt judeofil hangulat igencsak módjával kezelendő, szinte
kizárólagosan az udvarra és a német egyházra korlátozódott, és a kultúra olyan
szegmenseiben éreztette a hatását, mint a könyvkiadás és a későbbi hírlapkiadás, a
vallásgyakorlás, az egyetemek, a szabadúszó pályák vagy az államjog területei.
Leszámítva ez utóbbinál azt, hogy az államigazgatás apparátusába a náci rezsim bukásáig
zsidó „vallású” csak kivételes esetben kerülhetett be. Mégis, volt ebben a ránézésre
elsősorban a kultúráról szóló atmoszférában egy nagyon is figyelemre méltó dolog, az ui.,
hogy a judaizmusról szóló könyvek kiadása ugrásszerűen emelkedett a XVIII századtól.
Ami még figyelemreméltó, hogy nem a vallással, hanem a zsidók történelmével és –
különösen – a zsidók gondolkodásával, mondhatnánk: a zsidó filozófiával kapcsolatos
könyvek szaporodtak meg. S ezek mind számarányukat mind tartalmuk - az akkoriban
megszokott stílussal ellentétes – sajátosságát tekintve, merőben mások voltak. A
kereszténység és a zsidóság közti, elsősorban intellektuális egymásrautaltságra és
szembekerülésre, a judaizmusra mint európai (sőt: az első európai jellegű) vallásra, a
zsidókra, mint európaiakra, - rákérdező irodalom volt ez. Ami másfélezer évvel
korábban a zsidó létparadigmákra rákérdezésekkel kezdődött. Akkor, amikor a második
évszázadban megszerveződött apostoli egyház firtatni kezdte a zsidók jogosultságát a
héberek Bibliájára, és amikor a patrisztika néhány prominense a zsidókat az éppen
megszervezett világegyház megátalkodott ellenségeinek deklarálta, és a Názáreti Fölkent
bűnbánatot nem gyakorló gyilkosainak kiáltotta ki.
Ha tehát úgy fogalmazunk, hogy Moses Mendelssohn-al megszületett az a zsidó
gondolkodó, akinek először sikerült megtalálni és fölmutatni azt a kitüntetett, a
kereszténység és a judaizmus közt húzódó, konfliktusforrást, ami az egész európai
kultúra spirituális és intellektuális „rákfenéje”, akkor talán nem tévedünk nagyot.
Mendelssohn – Edward Zeller szerint, aki a német filozófia meghatározó történésze, – „a
Német Felvilágosodás legnemesebb képviselője” volt. Ami azonnal jelzi, hogy a zsidó
filozófust a kortárs Németország nemcsak német filozófusnak fogadta el (ami a német
kultúra és szellemtörténetben kiváltságos titulus), hanem a legkiválóbbak közül valónak
tekintette. 1763 június negyedikén a Porosz Tudományos Akadémia Mendelssohn
„Abhandlung über die Evidenz in metaphysischen Wissenschaften” című dolgozatát első
díjjal jutalmazta. A szerző az Akadémia pályázati feltételének megfelelően, a
matematikának, mint a filozófia számára alapvető jelentőségű diszciplínának a
„bizonyítását” adja. Helyesebben, a filozófia egyik „tudományának”, a metafizikának a
matematikai megalapozását. A hangsúly nem annyira a matematikán van, hanem inkább
a metafizikán, ami a modernizálódó tudományoknak valamiféle teoretikus-filozófiai
keretét volt hivatva megteremteni. Ez a vonalvezetés tipikusan annak a kornak a
wolffiánus-leibnitziánus fölfogását tükrözte. A díjat kommentáló korabeli híradások mint
„az eddigi írásairól már kellőképpen ismert itteni zsidóról” emlékeznek meg. (Otto Zarek:
Moses Mendelssohn, Budapest, é.n. 229.o.) Nyilvánvaló volt, hogy a dolgozat Berlinben
és Németország-szerte nem eredetiségével váltott ki meglepetést, sőt: valamiféle
csodálkozást, hanem a szerzője származásával. A német tudóstársadalom, ami akkoriban
az egyetemek és az Akadémia holdudvarában élt, a „zsidó” fogalomnak önmagában nem
tulajdonított jelentőséget. A zsidónak, mint tudósnak, annál inkább. És ha valaki jól
102