A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

aminek a valóságosságát fizikai létezése igazolja. Az Örökkévaló „testet öltött” Cionban,
mondhatnánk, ha a judaizmus számára az ilyen szavak nem lennének tarthatatlanok.
„Helyette” inkább azt mondjuk, hogy Halévi a judaizmust a világ emberiség egyetlen
lehetséges vallási választásának gondolja. Miközben tudja, hogy ehhez a választáshoz a
Messiásnak kell eljönnie. A zsidóknak vissza kell térnie Cionba. Hogy a zsidók sok ezer
éves drámájának a végén az Örökkévaló kiválasztott népét fölmentse a rá nehezedő
kötelesség terhe alól, és a Tóra etikájának – most már – egyetemes megvallásában, a
zsidók a kiválasztottság terhét levetve, az összemberiség részévé válhassanak. Itt ér véget
a zsidó nép küldetése: Isten etikájának elterjesztése a világban. De itt ér véget az
emberiség drámája is. Hát, ezért a világ közepe: Cion, a mindenki számára szent föld.
A filozófus és költő Halévi, a szellemi önkifejezés eszközeiként használja ezt a két
területét az emberi kultúrának. Nem másért, mint a zsidó vallás megértetéséért. A zsidók
és a nem zsidók, de mindenekelőtt önmaga számára. Egy hihetetlenül izgalmas és
ugyanakkor, intellektuális és morális kihívásokkal teli, kulturális csomópontban kell
megértenie a zsidó sorsot. A zsidók Európa egzisztenciális peremvidékein élnek ekkor.
Spanyolországban egyenesen a keresztények és a moszlimok présében. Nem túlzás azt
állítani, hogy miközben mindkét vallásnak a megalapozását éppen a zsidók judaizmusa
nyújtja, valamilyen, máig nem teljesen földerített, de annyi biztos, hogy
társadalomlélektani okokra visszavezethetően, mindkét vallás ellenségének tekinti a
judaizmust. Vajon miért? Tehette föl a kérdést Juda Halévi. Mindenesetre, ahogy ez a
filozófia akkorra már csaknem kettőezer éves történetében szokás volt, ennek a szellemi
területnek a művelője egy könyvet ír azért, hogy a választ megadja.
A Kazárok és a kazárok
A mű eredeti címe: „ Al-Kuzari”, ami „kazárokat” jelent arabul, és egyértelmű utalást
arra a hatodik és a tizedik század között, a Kaukázus hegység, délen a Fekete tenger és a
Kaspi tenger, északon a volgai bolgárok országa által határolt és a közép-ázsiai nagy
folyók (Volga, Don, Dnyeper) vidékén elterülő birodalom lakóira, akiket Halévi könyvén
kívül a történészek csak néhány további és nagyon szegényes forrás alapján írnak le. Ami
a történettudomány számára evidencia, az a rendkívüli, sőt: meglepő helyzet, hogy a
kazár kagan fölvette a judaizmust, és kötelezővé tette azt a birodalom arisztokráciája
számára. Az is valószínűsíthető, hogy erre a lépésre a kereszténység és az iszlám
harapófogójában magát egyre inkább veszélyeztetve érző, nagy kiterjedésű ország
legmagasabb előkelősége azért szánta el magát, mert nem akarta országát egyik
imperialista religió igájába se hajtani. Az bizonyos, hogy a vilnai Elijahu rabbi szerint
Halévinek ez a műve „szent és tiszta, és felöleli Izrael hitének alapjait és a Tórát”. Az e
fajta rabbinikus vélemények igencsak fontos kíséretei a könyvek szerzőjüktől elszabadult
sorsának. Legalábbis, a zsidók történetében. Itt vagyunk tehát egy középkori zsidó
filozófus művénél, amely úgy beszél a zsidóságról, a zsidóság vallásáról, mint egyfajta
szellemiségről. Ami a belőle kiáradt két világhódító vallást és kultúrát, még az ezektől
elszenvedett történelmi hátraszorítottsága ellenére is, vagy talán éppen ezért, uralja. És –
Halévi szerint – azért, mert a másik kettőtől eltérően megőrizte eredeti törekvését, a
Mindenható Isten eljövendő országának szolgálatát. De nemcsak ezt. A judaizmusról
kiderül Halévi könyvében, hogy az egyistenhit legerősebb és legrégibb profán riválisával,
59