A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

a Világnak Isten kontinuus teremtésével leírható – meghatározottsága. És mindehhez még
hozzátartozik az, hogy maga a Teremtő Isten az ember által nem megismerhető. Minden,
az iránta vagy a benne való hitünkkel kapcsolatos intellektuális (!) megnyilvánulásunk
kizárólag a teremtett világhoz kötődik. Ilyen módon, az Örökkévalóhoz csak egyetlen
antropomorf, azaz a világhoz köthető gesztus kapcsolható: a Törvény adásának (vagy
inkább: adományozásának) gesztusa. A Mindenható „megismerésének” egyetlen útja
tehát, az általa – kiválasztottságával – a zsidó népnek adott (kabaal) Törvényen át vezet.
Innen van azután az, hogy a vallásos zsidók egész életükben a Tórát tanulják.
Elképzelhető, hogy a zsidók „zsidókká válásuktól” kezdődően (egy amerikai író
könyvcímét idézve) egyfajta „a people apart”-tá válnak. Mindenki mástól elkülönült
néppé. „Isten rabjaivá” – a magyar író Gárdonyi Géza szavaival. Nagyon valószínű az is,
hogy ez a páratlan népi habitus váltja ki másokból a primer antijudaista érzéseket. Persze
ugyanez az antiszemita érzések mögött is megtalálható. Csakhogy ezek hátterében
mégsem pusztán a vallás idegenszerűsége volt és – maradt.
Maimuni életművének igazi nagy kérdése, ami a legnagyobb opusának címébe van
kódolva, hogy ti. „kik azok a tévelygők?”, még megválaszolatlan számunkra. Utoljára
erre teszünk kísérletet.
A zsidó filozófia és misztika zseniális huszadik századi tudósa, Gershom Scholem
elmesél egy történetet: Egyszer, ezerkilencszáztizennégyben, egy filozófiával foglalkozó
barátja Németországból Jeruzsálembe utazott. Kizárólag azért, hogy fölkeresse az utolsó
mestereket (rabbi = mester, a héberben értsd, a tradicionális tudományban, akár a
„doktor” a latinban, ott a teológiában, majd a filozófiában), akik a Kabbalával, az ősi
ezoterikus filozófiai tanításokkal foglalkoznak. El is jutott a legkiválóbbhoz. Elmondta
jövetelének célját, és kérte a rabbit, hogy tanítsa. A rabbi ezeket mondta: Nézd, én
szívesen tanítalak. Egyetlen föltétellel, ami számodra minden bizonnyal elfogadhatatlan
lenne. A tanítás során nem tehetsz föl kérdéseket! – Scholem még megjegyzi
(G.Scholem, On the Kabbalah and its symbolism. N.Y. 1965, 87 o.), hogy az ún. narratív
filozófia (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a filozófia narratív kifejtése)
Schellinghez kötődik, és hogy ez a sajátos kifejtés nagyon jellemző a mitológia
filozófusaira. Megjegyzi még azt is, hogy „a kérdésre kérdéssel felelő zsidók” számára
valóban betarthatatlan egy ilyen - föntebbi – föltétel.
Maimuni a Tévelygőkben a zsidó vallás ezoterikus filozófiai „titkát” keresi. És mert meg
van győződve arról, hogy az ezoterikus is csak racionális úton fölfejthető
gondolattartalom (Maimuni ezért filozófus!), a Szentírás „mitologikus – narratív”
textusában kutatja az emberi értelem számára elérhető (!) titkot. Másképpen fogalmazva,
Maimuni a zsidó misztikához fordul. Természetesen, nem a többé-kevésbé rendszerezett
zsidó misztikához, amelyre még várni kell az ő korában (legalábbis, a Zóhár
tizenharmadik századvégi megjelenéséig), hanem a Talmud semmi mással nem
helyettesíthető, ezoterikus – filozofikus – dialektikus – hermeneutikus – misztikus –
mitologikus szövegfűzéseihez, és – még inkább - intellektualizálásához. Jóllehet, a
kabbalisztikus tanítások igen régiek, mert maga a zsidó misztika az, ami állandó útitársa
mind a szóbeli tannak, mind a zsidó liturgiának, hogy a zsidó hétköznapi gondolkodásról
már ne is essék szó. A zsidó számmisztika vagy asztrológia pedig egyenesen valamiféle
kulcs a zsidó élet pszichológiájához és szociálpszichológiájához. Maimuninak ezt a
törekvését már jócskán megelőlegezték olyanok, mint Szaadja Gaon, Sámuel Ben Hofni,
Haszdaj ben Jichak Ibn Saprut, Bahja Ibn Pakuda, Salamon Ibn Gabirol, Jehuda Ibn
99