A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

megtörtént dolgokat az Isten szándéka szerint rendezte el, … és azok nem csillagoktól,
mágiából, vagy ráolvasásból keletkeztek…Vezetőjük és papjuk, nevezetesen az isteni
vének, Mózes és Áron, tiszteletreméltó korban voltak, nyolcvan éves korban vagy annál
is öregebben, prófétálásuk idején. A nép mindaddig pusztán néhány parancsolatot ismert,
amelyeket Ádámtól Noéig kimagasló emberektől kapott örökül. Mózes nem szüntette
meg ezeket a parancsolatokat, hanem kiegészítette azokat. Aztán a Fáraó a sivatagba
hajszolta a zsidókat. Nem voltak fegyvereik, amelyekkel megvédhették magukat, és nem
voltak kipróbált harcosaik sem. Isten megint csodát tett, kettéválasztotta a Vörös tengert
és a zsidók biztonságosan átkelhettek rajta. De Isten visszatartotta a Fáraót és katonáit, és
hogy a zsidók saját szemükkel lássák, hulláikat a tengerpartra vetette….” (Korobkin, 28-
30. o.)
A második részben Isten egységét és egyetlenségének bizonyítékait adja a királyt tanító
rabbi szájába Halévi. Méghozzá, olyan erudícióval, hogy hozzá fogható nincs még egy a
zsidó filozófia történetében. A „bizonyíték” a helyesebb kifejezés, és nem az, hogy
Halévi „bebizonyította” volna ennek vagy annak az igazságát. A Rabbi, aki föltárja a
Királynak például azt, hogy a judaizmusban miért van elsőrangú fontossága annak, hogy
a zsidó nép hazára lelt, voltaképpen nem tekinthető filozófiai, még kevésbé teológiai
igazságnak. Itt valami „harmadikról” lehet szó. Nagyon valószínű, hogy ez a „harmadik”
maga a judaizmus. Ami nem szorítható diszciplínák keretei közé. „(II / 14, (1) A Rabbi:
’Bárki prófétál Izraelben, azt Izraelért teszi, Izrael üdvéért. Ábrahám megjövendölte,
hogy egyszer el fog jutni Izraelbe. Ezékiel és Dániel Izrael üdvéért prófétáltak,
(nevezetesen arról, hogy a zsidó nép egyszer vissza fog térni a száműzetésből az ő
földjére). Hovatovább, ők az Első Templom idején éltek és látták abban az Isteni
Jelenlétet. Valaki, aki ebben az időben tudatosan készült föl, az Ő jelenlétének
köszönhetően elérte a prófécia legmagasabb szintjét.(Ezentúl, a prófétálási képességük
vált első számú menedékükké Izraelben.) (2) ’Ahogyan Ádám számára, Izrael volt a föld
(amelyből ő teremtetett), és az volt, ahol meghalt, a hagyományaink szerint. Ami azt
mondja nekünk, hogy négy párt temettek Makpelah sírjába – Ádámot és Évát, Ábrahámot
és Sárát, Izsákot és Rebekkát, valamint Jákobot és Leát. (3)’Ez a föld az, amit ’Isten
maga elé szólított”. Amiről az Írás azt mondja: ’Isten a szemét mindig rajta tartja’. (Káin
és Ábel történetéből jön elő.) Ez az a föld, ahol a féltékenység és a vágy, hogy apjuk
helyébe léphessenek, és előkelőségét és szívét bírják, először vetődik föl Káin és Ábel
közt. Az egyik kiválasztott örökölné Izraelt és az Istenihez csatlakozna általa. Miközben a
másik testvér élvezné annak gyümölcsét…” (i.m. 64-65. o.) Halévinek megvan az a
képessége, hogy a középkor intellektuális műnyelvét, amit a teológia és a filozófia
közösen alakítottak ki, föltöltse a líraival. Aminek nem kell okvetlenül – mondjuk – az
arab versmérték jegyében megjelennie. Ez egyébként is megjelenik a verseiben. Hanem a
dialógusok szereplői beszédjének „roppant” drámaisága, esztétikája és racionalitása, -
ezek Halévi föltűnő, megragadó, és páratlan erényei. A Földnek (Zionnak) a szentsége,
Halévi interpretációjában, annak a „láthatóvá” tétele, ami rejtetten (azaz, egészen ritkán:
expressis verbis) a judaizmus legfontosabb jellegzetességeinek egyike. Tudniillik, a
judaizmus története akkor kezdődik el, amikor a zsidó népben „tudatosul” az „otthon”, a
„haza” egzisztenciája. És a hosszú, valamint tragédiáktól is átitatott történelmében a
zsidó nép Zion földjét egyszerre tudta ideálisnak és materiálisnak. A vallásos zsidók így
köszönnek el ünnepkor egymástól mind a mai napig: „Jövőre Jeruzsálemben!”. Halévi
ennek az érzésnek ad vallásfilozófiai értelmet. Mondhatnánk azt is: filozófiailag
40