A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

utóbbit tekinti a Szentírás „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad…” (a helyes héber
fordításban: „…a szomszédodat, mert az olyan, mint te”) egyetemes emberi
élettörvényének. Még tovább meghosszabbítva a gondolatot, azt látjuk, hogy Rosenzweig
az egyetemes szeretet törvényét a másik ember iránti tiszteletben fedezi föl, hogy végül
ezt tekintse Isten világban való jelenlétének. A Der Stern harmadik részében, végre
egyértelművé válik, hogy mégis csak a zsidó filozófusnak a szándékáról van szó (a már
ismert utólagos tiltakozása dacára), hogy a judaizmus egyetemes igazságtartalmát, és ami
ebből következik, az Emberre, a Világra és Istenre (ebben a sorrendben!) vonatkozó
visszavonhatatlan és el nem ódázható tanúságtételét kivezesse. Mind a Bibliából és a
Talmudból, mind az Újszövetségből, és a filozófiai tradícióból. Egyszerre, egyidejűleg,
és a maga természetes koherenciájában. Rosenzweignek ez a monumentális gondolatkísérlete,
néhány kivételtől eltekintve, minden addigi és azt követő próbálkozásnak
ellentmond. Talán fölösleges olyan locus communis-szal előhozakodni, hogy márpedig
az európai kultúra és gondolkodás gyökerei itt keresendők. A zsidó és a keresztény
világnézet megbonthatatlan együvé tartozásában. Rosenzweig tézise az, - ami egyébként
Juda haLévi-é is, ami a „Kuzari” című munkája rabbi-figurája által a kazár királynak
előadott rabbinikus judaista álláspontban jelenik meg, - hogy a zsidó lét voltaképpen nem
szellemi lét, hanem sokkal inkább fizikai lét(forma). A zsidó – születik.
Valamiféleképpen – „beleszületik” a zsidóságba. Ami, ezt követően, az élete végéig
levetkőzhetetlenné válik az egyén számára. És ez nem egyszerűen a judaizmus rituális
kötelezvénye. (A „brisz”= körülmetélés, az Ábrahám Szövetségébe való fölvételét jelenti
a zsidó fiúgyermeknek.) Hanem sokkalta „több”. Vagy inkább: merőben más. A
zsidóságba beleszületéssel a zsidó részesévé válik a zsidóság világ-közössége
transzcendentális tudatállapotának. Ezt lehet kívülről valamiféle „kiválasztottságfölénynek”
gondolni. Ám, a keresztényeknek a metamorfózisa sem más. Amikor a
keresztséget fölveszik, és ez által betérnek a keresztények világközösségébe. Ebben az
esetben is egy felelősség-vállalás, és mint ilyen, egy kiválasztottság-tudat van mögötte.
Vagy éppen előtte. Azt mondani tehát, hogy a zsidóknak van kiválasztottság-tudatuk, a
keresztényeknek nincs: ez alapvető félreértés. Itt minden arról szól, hogy a keresztények
is, a zsidók is egy történelem utáni korra készülnek föl. Mondjuk, a Messiás eljövetelétől
vagy a Megváltó második eljövetelétől számítva. Mindkét „választott nép” prekoncipiálja
ezt a megelőző történelmében. Ami a készülődésnek éppúgy az ideje, mint a küldetésnek.
Ez utóbbi pedig nem lehet semmi más, mint egy szerződés Istennel arra, hogy a
törvényeit, akár a „hatszáztizenhármat”, akár „a Jézusban összegződöttet”, - betartsák. A
törvény megtartása azonos azzal az életformával, ami az eljövendő világba bekerüléshez
szükséges. Rosenzweig számára mindkét vallás esetében a liturgia teszi képessé a hívőt a
Törvény befogadására. A keresztények esetében, úgy gondolja, ez azért nehezebb, mint a
zsidóknál, mert a keresztség fölvételével még nem haladta meg valaki a vallás pogány
alapjait. Ez utóbbihoz kell az egyén keresztényi életének megélése.
Jóllehet, a Der Stern a német filozófia már említett „top thinker”-jeit járja körül, úgymint
Hegelt, Kierkegaardot, Schopenhauert és Nietzschét, mégis, már az elejétől fogva, mintha
egészen más járna a szerző fejében. Mintha, a filozófia fogantatását akarná befogni.
Valamiféleképpen, arra az időtlenségre lehet kíváncsi, ami majd a harmadik részben a
zsidó nép történelmen kívüliségében jön elő. A filozófus nevek is mintha az emberi
egzisztencia különleges érvényességét hangsúlyoznák. (Hegel a Semmivel szembeni
perszonális léttudatosulást jelenti, vajon?) Ezt írja: „Az egész (das All) minden tudásának
158