A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

értelem győzelme volt az anyag fölött. A „pszichológiai kakas” nem hagyta magát. A
„filológiai csibék” csipkedései adtak neki erőt. Hogy időnként elrikkanthassa magát. Ez
volt Franz Rosenzweig egzisztencialista válasza az élete kíméletlen kihívására is -
egyúttal.
Egy ízben például, amikor diplomás „unterofficier”-ként, katonai kiképzését tölti, és nem
mellesleg a Hegel-könyvön dolgozik, egyenesen fölteszi a kérdést, hogy vajon miért van
az, hogy a zsidó vallás mentes a világtörténelmi folyamattól. (Collected Writings, 289.
o.) Miért van az, így szól a következő kérdés, hogy Izrael törvényei nem a hatalomról és
még csak nem is a hatalom megszerzéséről vagy kiterjesztéséről szólnak. Sokkal inkább
arról, hogyan sűríthető egy élet földi határai közé az örökkévalóság. Miközben a zsidók
történelmet imádkoznak. És a liturgiai esztendőben újra meg újra átélik történelmük
dicsőséges és egyben tragikus fejezeteit, miközben a Sabbat és az ünnepek állandó
ritmusa az öröklét időtlenségébe vonja a zsidót.
Rosenzweig számára a német politikai fejlődés intellektuális megértése azért
megkerülhetetlen, mert a huszadik századot a zsidók európai politikai rekonstrukciója
századának tekinti. Akár úgy, hogy a német államjogi filozófia – főképpen – Hegel által
megfogalmazott aspektusait érzi a német zsidóság politikai kultúrájába átszivárogni.
Amivel majd azok vélhetően egy jócskán megkésett „hászkalán” át fogják vezetni
hitsorsosaikat szerte a világon. Egy európai típusú zsidó állam megteremtése felé. Az
effajta nézeteket Rosenzweig tulajdonképpen „von aus haus” hozza. Levelezésében
számos esetben felfedezni egy nevet, bizonyos „Samuel Meir Ehrenberg”-ét. Az illető a
filozófus dédnagyapja volt. Az 1773 és 1853 között, tehát a hászkala időszakában élt
zsidó tudós ember instruktorként, később szuperintendánsként működött
Wolfenbüttelben, az akkortájt alapított Freie Jüdisches Hochschule-ban. Ez az intézmény
szolgált mintául jóval később Dr Hermann Cohen, a marburgi filozófiaprofesszor
számára, a Berlinben Nehemiah A. Nobel rabbi alapította és majd általa vezetett
Hochschule für die Wissenschaft des Judentums esetében, ahová majd Rosenzweig
beiratkozik. (Az Ehrenberg családból még kikerül majd rostock-i közgazdászprofesszor,
keresztény teológiaprofesszor Göttingenben, valamint egy ókortörténet professzor, aki
Frankfurtban, Prágában és Londonban működik.)
Az ifjú Rosenzweig elkötelezettsége a zsidóság és vele a judaizmus iránt, már igen korán
karakterisztikussá válik. És az is kétségtelen, hogy a filozófiai, jogi, teológiai és
történészi érdeklődésű fiatalember szinte minden gondolata az említett problémakörben
mozog. Mégis, Rosenzweig kérdésfeltevései egy német európai kérdésfeltevései. Az
apának, Georg Rosenzweignek jól menő kelmefestő üzeme volt Kasselben, és az
édesanya, Adele Rosenzweig is egy, a középső középosztályi szintnek megfelelő és főleg
a zenei, a művészeti és a háztartás polgári vezetésére alkalmas képzettséggel került
eladósorba. Bizonyos vonatkozásban igaz lehet az, hogy Rosenzweigéknek a zsidósághoz
való viszonya, a kultúrembereknek saját származástörténetük tudatos ápolásához való
viszonyának tipikus esete volt. Ez a fajta szociálisan emocionális attitűd a privát
történelemhez, ráadásul, akkoriban nem volt ismeretlen a nacionalizálódó Európában.
Számára a németek második számú filozófus óriása, Hegel (az első számú: Immanuel
Kant) éppen ezt az életérzést fejezte ki, filozófiailag. Azt ugyanis, hogy ha van valami,
ami képes a történelem menetét, és benne az emberek életét megváltoztatni, akkor a
„szellem” az. A szellem igazi otthona az állam, aminek a történeti végkifejlete az
„abszolút szellem beérkezése”, az alienatio (elidegenedés) megszűnése. Az alienatio
153