A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

ezekkel a „találkozásokkal” kompenzálja. Az ember nincs magára hagyva. A „Te”
megszólításával az „Én” határai kitágulnak. Sőt: határtalanná válnak. Mondhatnánk: az
„Én” eggyé válik a mindenséget betöltő szellemmel.
A könyv tervét tartalmazó 1919-es naplójegyzetébe pontosan követhető logikát ad
mindehhez. A „két alapszó”, amelyek „egymással beszélnek”: az „Én” és a „Te”. A
„megkétszerezett Én”, ami a „Te”-vel való beszélgetés által hívja életre alteregóját. Hogy
azután az „Az-Világgal” „a hármasságban” fonódjanak egybe. A „Teremtmény”, az
„Emberlét”, és a „Forma”: a Gegenwart (jelenben-lét?) és Gegenstand (tárgy-lét?)
elválaszthatatlanságában. A „Gondolat”, a „Tevékenység”, a „Szeretet és Gyűlölet”: az
„Egymásrautaltságban”. Az „Azzá-válás”, az „Eredet”, az „Én elválása”. Majd:
„Sarjadzás és Valamivé válás”, az „Ős-Paradicsom”, „Egyesülés és Viszonyulás”, - a
„Természetadta Te”. „A Rendezett Világ Keletkezése”: „Az-Világ és Te-Világ”, „Az Az-
Világ Elsőbbsége”, „Az Az-Világ Kiterjesztése”. „Szellem és Viszony” - „Érzések és
Intézmények” - „Sarjadzás és Közösségi Élet”. „Szabadság és Sors”, „A Szabad és az
Önkényes” „(egy s ugyanazon szájból)”, - „Személy és Egyén”, „Én-kijelentés”, „A
Démonikus Én”, „Ön-Ellentmondás”. „A Képek a Falon”: - „Az Örök Te”, „A Név”.
„Ami Szükségszerű”. „Elzárkózás és Elkülönítés” – „Az Én Értelmének Beteljesülése” –.
„A Bizalom Megtanítása” – „Az Elmélyülés megtanítása”. „A Vallásos Antinómia”:
„Aktualitás és Látencia”, „A Viszony és a Tiszta Viszony”, „A Szellemi Központ”,
„Kapuk”, „Hasonlat”, „Egyedüllét”, „Helyettesítés”. „A Szociális, a Morális, és a
Vallási” – „Isten Az-zá Válása” (id. M. Friedman, 418 o.)
Buber az Ember-Isten és az Ember-Ember dialogikus viszonyát egymástól nem akarja
elválasztani. Hogyan is tehetné?! – kérdezhetnénk. Hiszen a judaizmusban ez olyannyira
természetes. Persze, nem a hétköznapok hitéletében. Hanem a vallás filozófiájában. A
misztika a kezdetektől elválaszthatatlan a hit racionális megélésétől a judaizmusban.
Gershom Scholem Maimuni alapján mondja ki azt, hogy a filozófiával nem a misztika áll
szemben. Ellenséges viszonyban. Hanem: a mitológia. És tegyük hozzá: a karizmatikus
szellemhit. A Merkaba misztikája – mondja – a Gnózis egyik zsidó hajtása. Buber Én-Te
fogalmi hálója – misztika. A szó filozófiai értelmében (!). Ami, még egyszer
hangsúlyozzuk, nem: contradictio in adjecto. Sőt! A Talmud (héb. tanítás) több
tekintetben figyelmeztet arra, hogy a lélek ég felé való törekvésében, bizony, a tanítványt
veszélyek fenyegetik. Ha ti. a hit, vagy a judaizmus alapján: a vallás racionális szabályait
áthágják. A misztika a judaizmusban a vallásos gondolat tartozéka. Ami a nyilvánvalóan
belőle következő beavatottság okán váltott ki (és vált ma is ki) ellenérzéseket a vallás
hivatalos részéből. Mert a beavatottságból következő „grouping” eltávolít a hatalmi
központtól, és szakadár törekvéseket indít be. Más vallások misztikus könyveihez
hasonlóan, a középkorban a judaizmus nagy misztikus művei is megjelennek. Például: a
„Hékhalót (héb.: égi paloták) Könyvei”. Ez az ezoterikus mű az emberi lélek Istenhez
emelkedésének útját írja le. A palota termei az egyes stációk, ahol a lélek útközben
elidőzik. Ahol nem csak a lélek „aktuális” állapotait „éli meg”, de feladványokat is meg
kell fejtenie. Mígnem elérkezik a „hetedik hékhalótig”, „az Isteni Dicsőség Trónusáig”.
Buber „kapcsolatait” éppen így átlengi a misztikus. Hovatovább: ezek a verbális
állapotjelzők – a misztika. A beavatottság pedig abban van, hogy a kapcsolatok Én-
Világának fogalmi misztikájában utazó az emberiség hittitkát keresőkkel közösségben
halad egyre beljebb az Örökkévalóval való találkozás felé.
176