A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

törvényhozók nyomban elrendelték, mit szabad és mit nem, és az áthágókra büntetéseket
róttak ki, még mások előbb elméletben a legalkalmasabb államformát vázolták, és ezt
törvények által megfelelő alkotmánnyal látták el. Mózes az előbbi rendszert zsarnokinak
tartotta (az is!), mert minden megintés nélkül intézkedik, mintha nem szabad emberekhez
szólna, hanem rabszolgákhoz…Legtöbbnyire tanácsol és int, nem parancsol, kezdő- és
zárszavakkal próbál figyelmeztetni, mégpedig rábeszéléssel, nem kényszerítéssel. Hogy
írásművét oly álladalom alapításával kezdje, mely emberi kéznek műve, ezt nem egészen
összeférhetőnek tartotta a törvények méltóságával, fénylő lelki szemmel a törvényhozás
nagyságát és szépségét nézte, és sokkal istenibbnek becsülvén azt, semhogy földi érdekek
határai közé legyen szorítva, bevezetésnek a világegyetem teremtését választotta, abban a
meggyőződésben, hogy az ő törvényei a kozmosz törvényeinek leghűbb tükörképe….”
(id. Scheiber S.: A feliratoktól…71-72.o.) Philonnak ezekből a soraiból jól kivehető,
hogy a szerző a Törvény-valláshoz mint virtuális szociétászhoz közeledik. A mű a
kezdettől a végéig tehát egy politikai-teológiai tanulmány. De nem egyszerűen erről van
szó. A politikainak teológiai üzenete van a héberek res publica-jának a világ teremtésével
azonos szintű továbbvitelében. Az Ember Világának teremtésénél vagyunk. A közösségi
cselekvés etikájának születésénél. A Világ Teremtésének kontinuus meghosszabbítása az
Ember, azután a Törvény megteremtése. Mindebben az emberi szónak, a morál Istentől
jövő kifejeződésének központi szerepe van. Baruch Spinoza ír valami hasonlót a
tizenhatodik században, az etikával kapcsolatban vetve ismét föl a mózesi törvények
immanens természetét, és a világtermészet törvényeinek alávetettségét. Ha nem is ebben
az összefüggésben, de kísérteties módszertani hasonlósággal veszi szemügyre a huszadik
századi Ludwig Wittgenstein is a nyelvet, mint a morált előhívó intellektus generálóját.
Hogy a zsidó filozófusoknak miért van olyan erős affinitásuk a történelem- és
morálfilozófia, valamint az etika és a politikai- és jogfilozófia minden korban kurrens
problémáinak már-már mániákusan ismételt fölvetésében?! Egyébként, ez – ha más és
más „mezben”, de – megfigyelhető csaknem valamennyi zsidó szerző esetében. A válasz
korántsem olyan egyszerű, mint az első pillanatban látszik. A zsidó filozófus, ha a
„filozófus” titulusra érdemes, erőteljesen kell, hogy reflektáljon azokra a politikai,
társadalmi, kulturális – körülményekre, amelyek a zsidókat várják a Bar Kochba lázadást
követően, a formálódó keresztény Európában. Nagyon is elképzelhető, hogy a
kirekesztésnek az a permanens és radikális jellege, ami a zsidókat sújtja, a zsidó
gondolkodóban az állammal és a politikai közösséggel kapcsolatos időtlen
alapproblémákat hozza elő. Hovatovább, ahogy azt a Philon-i mondatokból is előtűnik, a
zsidó gondolkodóból mindig előhívható az a referencia, ami magát az európai és
keresztény etikát is megtermékenyítette: a Tóra. Ilyen háttérrel, és ilyen szenzitivitással, a
zsidó filozófus elsősorban etikus, és ugyanakkor politikai filozófus. Minden időben és
mindenhol.
Művek
Nomwn perwn allegoriae twn metaÚ ten ecahmeron to prwton
Legum Allegoria
A Teremtés Könyve II. és III. részének allegórikus interpretációja
14