A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

legdinamikusabb és kulturálisan leginkább reprezentatívabb részét. (Bár, sohasem volt
képes ezt a részt integrálni is, ugyanakkor. A szó liberális és demokratikus értelmében.)
Ott voltak azután a vallásosok. Az ortodox zsidók, akik nemcsak a tradíciókhoz való
hűségük tekintetében, hanem a judaizmus hihetetlenül magasrendű szellemi
birtoklásában, fönntartásában, és megtartásában kivívták a zsidó világ tiszteletét. Nem
beszéltünk akkor még azokról a szekta jellegű ultra-ortodox közösségekről, amelyek a
kezdődő huszadik század orosz, baltikumi, és New York-i judaista specialitásaiként
rehabilitálták a halachat. Azaz, a zsidó vallás életparadigmájának koraújkori szabálygyűjteményét.
A Sulchan Aruch-t. (Josef Karo, 1555) De itt voltak a cionisták is, akiknek
éppen a kulturális ágához volt sorolható maga Rosenzweig is. Volt tehát ezeknek a
kérdéseknek, egyszerre külső és belső szükségszerűségük. A zsidóságnak alapvetően a
keresztény társadalom irányába gyakorolt és innen elszenvedett többirányú hatások
voltak a külsők. A zsidó világ megosztottsága volt a belső. A kérdés pedig mégiscsak az
volt, hogy a németre héberből fordított Biblia szövegkánonjának mi legyen az
interpretációs üzenete. Fogalmazhatunk úgy, hogy egy Bibliára visszavezethető és abból
majd – természetszerűen – kivezethető ember-koncepció a Biblia milyen fordításfilozófiai
környezetében érvényesüljön. Mindezeket figyelembe véve. 1925 tavaszán,
egy Lambert Schneider nevű ifjú és ambiciózus könyvkiadó fölkérte Martin Bubert a
Biblia új fordítására. Buber ezt azzal a föltétellel vállalta el, ha Rosenzweiggel közösen
dolgozhat. Volt abban valami sajátságos, hogy ez a zsidó író-értelmiségi a Bibliafordításban
érezte meg azt a lehetőséget, amitől az újra egyre érezhetőbben kibontakozó
zsidógyűlölet visszaszorítható. És abban is, hogy Buber azonnal Rosenzweigre gondolt,
mint olyasvalakire, aki nélkül ez a (ha eltekintünk most a „világszellem” hegeli
fertőzöttségében szenvedő német – későromantikus - értelmiségi gondolkodástól)
váratlanul jött fölkérés minden bizonnyal elvetél. Buber bevallja, hogy tartott attól, hogy
Rosenzweig vissza fogja utasítani. Ismerte Rosenzweig rendkívüli képességeit, de azt is
tudta, hogy Rosenzweig ekkorra már az egyre elhatalmasodó kór karmaiban vergődött.
Rosenzweig válasza: „Próbáljuk meg! – Melyik fejezetet? – kérdeztem. Amire ő azt
válaszolta: Az elsőt.” (Nahum A. Glatzer, 149 o.) „Együttműködésünk módszere végig
ugyanaz maradt. Én fordítottam, aztán az első verzió jegyzeteit, inkább egész fejezeteket,
elküldtem F.R.-nek. A válaszai a fenntartásait, a referenciáit, és a javasolt változtatásait
tartalmazták. Amelyekről kiderült számomra, hogy jók, azokat rögtön beépítettem. A
fennmaradtakat levélben vitattuk meg. Bármi, ami még ezen felül kérdéses volt, az a
szerdánkénti látogatásaimon került megvitatásra. (Minden szerdán a Frankfurti
Egyetemen tartottam előadást, és a nap további részét Rosenzweigéknél töltöttem.)
Mihelyt végeztünk a könyv első részével, én nekikezdtem volna a végső sajtó alá
rendezésnek. Aztán újra kezdődött ugyanaz a procedúra, és az újabb javaslatok.” (uo.
149-150 o.) Rosenzweiget kérik föl a Jüdisches Lexicon Buber-szócikkének megírására.
A halálosan beteg filozófust ez még az állandó, a Biblia-fordítás miatti találkozásoknál is
jobban fölvidítja. Azt írja szokásos levelei egyikében Bubernek, hogy ő abban
különbözik mindenki mástól, ami a barátokat illeti, hogy amazokkal a kapcsolat
megszakadt a betegségből adódóan. „De Te, aki ’az ünnep hetedik napján léptél be’, még
mindig (és újra meg újra, örökké) ’nagyon is új arc’ maradsz számomra. Képes vagyok
hát a portrédat a publikum elé tárni.” (uo. 150 o.) A két zsidó filozófus közti mély
barátság nem egyszerűen a két zsidó értelmiségi véd- és dacszövetsége volt. Mondjuk,
egy világ ellen. Mondjuk, egy más világért. Amelyben a zsidóktól származó, de az
163