A ZSIDÓ FILOZÓFIA TÖRTÉNETI VÁZLATA - Or-Zse

eltérítette volna? A kérdés teljesen természetesként vetődik föl. A lírai gondolatok
elemzésének „esete” pedig azért jogosultabb ennek a dilemmának az eldöntésére, mert a
nem-filozófiai megszólalások mindig természetesebbek. Ilyenkor, az egyébként filozófus
szerző nem ügyel annyira, vélt vagy valós, de mindenképpen „betartandó”
prelegálásokra. De hallgassuk még Halévi „énekét” a poéma első részéből: „És hol nem
lelek Reád? Telis-tele a világ a Te dicsőségeddel… Kerubok között lakozol. … Az égi
szféra nem rejt Téged, Hogyan rejtenének hát a templomi kamarák?…Keresem a
közelséged. Teljes szívemmel szólítalak, És eléd megyek, Hogy találkozzam Veled. …
Isten az emberrel lakik? … Mert szent vagy Te, lakozol Fohászaik és dicsőségük
közepette, Angyalok imádják csodádat,…” (i.m. 132-133. o. ) Halévi egy sajátos
lelkiállapotba kerül a versnek ebben a szakaszában. Ugyanis, mi másnak mondható az a
kettős (és egyúttal: kontradiktorikus) lelki érzület, amibe a szerző a szavaival önmagát
sodorja. Nem képes ugyanis szétválasztani Isten „kettős” tartózkodási helyét egymástól.
Istennek a lélekvilágban és a fizikai világban egyszerre megvan a helye. Mert mi más
lenne mindkét szférája a valóságnak, mint Isten teremtése. Ha pedig ez utóbbi az igaz,
akkor a Halévi által is elfogadott „creatio ex nihilo” alapján, Isten nem egzisztálhat
panteisztikus „módon”, csakis metafizikusan. Azaz: Isten nem lehet az általa teremtett
létezők egyike. Halévi lírában gondolkodik és nem filozófiában. Talán azért, hogy ezt
kimondhassa, talán nem. A szerző – zsidó. Nem kell attól tartania, hogy – mondjuk – egy,
a „hittani kongregációhoz” hasonlatos, hitelveket legitimáló hatóság fölforgatónak
minősíti az általa írtakat. A helyzet azonban nem ennyire rózsás. Az ősi zsidó egyistenhit
vallását – jóllehet – nem őrzik ilyen típusú szervezetek, a középkori világ minden
szegletébe szétszórt judaista közösségek, a köztük szinte már csodaszámba menően
megvolt kommunikáció, és a cordobai, szurai, pumbaditai jesiva-akadémiák, később a
franciaországi, spanyolországi, itáliai Talmud-iskolák - az írásbeli és szóbeli tan
egyértelmű legalizálását végezték el. Halévinek ezért legalábbis, tartania kellett volna
attól, hogy nézetei szigorú bírálatban részesülnek. Ámde, nézetei nem voltak ellentétesek
a zsidó vallással. Mint említettük, a zsidók imáikban minden líraiságot megengednek, ha
annak egyetlen célja van: az Örökkévaló dícsérete. Továbbá: a zsidó teológiai
konfliktusok, amelyek leginkább szimbolikusan a talmudikus vitákban öltenek testet,
alapvetően: jogértelmezések. Ez nem azt jelenti, hogy – mondjuk – a középkor
Európájában zajló, és a görög klasszikusokat vallási fogalmakban továbbgondoló
teológiai értelmezések érintetlenül hagyták volna a zsidó filozófusokat. Sőt. A zsidó
filozófusok nem arra vigyáztak, hogy a hit és a tudás ösvényeit ne keverjék össze, hanem
arra, hogy az emberi léleknek ezt a két területét egyaránt Isten megismerésére használják.
Többek között, ezért lenne értelmetlen Halévi esetében számon kérni azt a „blaszfémiát”,
ami egy keresztény filozófusnál minden bizonnyal számon kérhető lett volna. Aquinoi
Tamás a tizenharmadik században a filozófia és a teológia között, a tárgyukat illetően
nem, csak a tárgyuk megközelítését tekintve, látott különbséget. Nyílt titok, hogy ezt a
fajta összekeverését a hit tudományának és a filozófiának, mint a ráció területének, Róma
nem tolerálta. Noha, Tamás nézetei, a katolikus dogmatika megtámasztása az
arisztotelészi logika segítségével, praktikus okokból elfogadható volt az Egyház számára.
Ezt az Egyház azonban csak Tamás halála után jóval volt hajlandó ki is mondani. Amikor
Aqiunoi Tamást szentté avatta.
A poéma második szakaszában olvassuk: „Szeretetedre ürítem poharam, Béke hozzád,
béke, óh hetedik nap! A munka hat napja, mint szolgáid. Közben a nehéz munka és teli
32