RÁD VÁRTAM!

31.Délután három órára megérkeztek a másik találkozójuk helyszínére, a Bluegate Square-re.Fog ide már nem kísérte el őket, őt otthagyták a Ware-ház kertjében.Egy tágas, a legújabb divat szerint berendezett könyvtárszobába vezették őket.Aranyzsinórral összefogott sötétvörös bársonyfüggönyök lógtak a magasba nyúló ablakokelőtt. A padlót bonyolult virágmintás, piros-kékarany színekben pompázó szőnyeg borította.Az elegáns, csíkos tapéta ugyanezekből a színekből állt.Adam Harrow hanyag eleganciával feltelepedett egy hatalmas, tükörfényesre politúrozottíróasztal sarkára.Pierce az íróasztal mögött ült. Nem volt magas, de szögletes, zömök termetével még akikötőmunkások közé is beillett volna. Fekete hajában már megjelentek az első ősz hajszálak.Csillogó kék szemével merőn nézte Leonát és Thaddeust.A kandallóban égő tűz előtt egy nagy testű vadászkopó hevert elnyúlva. Leona márkorábban elmagyarázta Thaddeusnak, hogy elsősorban miatta nem hozhatták magukkal Fogot.Caesar nem tűrt meg más kutyákat a felségterületén.Egy öreg király méltóságos nyugalmával tápászkodott fel és vonult oda, hogy üdvözölje azújonnan érkezőket.– Helló, Caesar – vakarta meg Leona tisztelettudóan a füle tövét kesztyűs kezével.A kutya utána Thaddeushoz fordult, aki megismételte az üdvözlést. A termetes jószágelégedetten visszament a helyére, a kandalló elé, és újra leheveredett.Pierce felállt az íróasztal mögött,– Miss Hewitt – szólalt meg brandytől és szivartól érdes hangján. – Örömmel látom, mintmindig.– Nagyon köszönöm, hogy ma fogad bennünket – mosolygott rá nyájasan Leona.– Ez természetes. Kérem, foglaljon helyet. Ware – hajtotta meg fejét a lány kísérője felé.– Pierce – viszonozta Thaddeus a férfias biccentést, majd megismételte a gesztust AdamHarrow felé is. – Harrow.Adam szája unott, fanyar mosolyra rándult.– Hogy van az, hogy újabban bármerre járok, mindig önbe botlok, Ware?– A véletlen különös játéka – felelte a férfi.– Én legalább annyira nem hiszek a véletlenben, mint az ön Arkane Társaságának a tagjai –közölte sértődötten Adam.Thaddeus halványan elmosolyodott.– Ebben az esetben csak remélhetem, nem kíván drasztikusabb lépéseket tenni, hogymegszabaduljon tőlem.– Az a gyanúm, önt elég nehéz lenne rábírni arra, hogy eltűnjön – mondta felvontszemöldökkel, de derült arccal Pierce.– Mindent el fogok követni, hogy megkíméljem ettől az erőfeszítéstől – válaszoltaThaddeus.– Azt hiszem, mi ketten jól megértjük egymást – kuncogott Pierce. – Foglaljon helyet,uram!A könyvtárszoba ajtaja hangtalanul kinyílt. Egy fiatal inas jelent meg, kezében teatálcával.A tálcát letette egy alacsony asztalkára, és urára nézett.– Köszönöm, Robert – mondta neki Pierce. – Ennyi elég is lesz.Thaddeus figyelmesen nézte Robert finom vonalú állát és a testhez simuló libériában jóllátható, formás lábikráját. Az inas is férfiruhába öltözött nő volt, akárcsak a komornyik, aki a119