RÁD VÁRTAM!

38.Lassan Thaddeus is magához tért, s úgy érezte, a legszívesebben összerogyna. Még mindigLeona fölé hajolva állt, két kezével kétoldalt fogva puha, meleg testét. A lány lába, mely azimént még szorosan átkulcsolta a derekát, most lazán, ernyedten himbálózott az íróasztal előtt.Elnézte a csukott szemmel fekvő Leona puha, telt ajkát, és eddig még nem ismert eufórikusöröm töltötte el. Lassan, vigyázva, kelletlenül kiszabadította magát a lány szorosra duzzadtkelyhéből. Az íróasztalnak támaszkodva egy zsebkendővel megtörölgette magát, és rendbeszedte a nadrágját. Aztán beleroskadt a legközelebbi székbe.Két karját maga mellé téve, lábát kinyújtva hátradőlt, és mint valami dús lakomáéban,élvezettel elmerült Leona látványában. A lány nyakában halvány fényben izzott a vöröskristály.Amikor Leona egy perc múlva megmozdult, és kinyitotta a szemét, Thaddeus döbbentenlátta csillogó könnyeit. Bűntudat fogta el. Felállt, és ujja hegyével letörölte a könnyek csillogónyomát.– Fájdalmat okoztam? – kérdezte.– Nem – nézett rá fél mosollyal a lány, majd óvatosan felülve hátat fordított a férfinak,mintha hirtelen elszégyellte volna magát. – Csak meglehetősen hatott rám az élmény, ennyi azegész.– Meglehetősen? Nem inkább hihetetlen, leírhatatlan erővel? Kimerítően? Én példáulörülni fogok, ha fel tudok kecmeregni a lépcsőn a szobámhoz.– Valószínűleg én is így leszek vele.Leona lesiklott az asztalról, és a szobán át odasietett, ahol a ruhái voltak. A férfi lustán,szórakozottan nézte, amint magára húzza a férfiinget és nadrágot.– Gondolja, hogy minden veszekedésünk így fog végződni? – kérdezte mosolyogva.Az inget gomboló kéz megállt a levegőben.– Remélhetőleg nem sok ilyen vitánk lesz a jövőben – hangzott a válasz egy lesújtópillantás kíséretében.Thaddeusnak eszébe jutott, min vitatkoztak össze, és jókedve odalett.– Igaza van – mondta kissé összeszűkülő szemmel. – Nem szeretném, ha még egyszerelőfordulna az, ami ma éjjel történt.– Thaddeus…– Nem hinném, hogy a szívem kibírna még egy ilyen megrázkódtatást – közölte a férfiszárazon.A lány már éppen válaszolni akart, de hirtelen elfintorította az orrát.– Az enyém sem.A férfi rámosolygott. Leona visszamosolygott.Vita ide, veszekedés oda, láthatatlan kötelékeik pókháló vékonyságú szálai egymáshozkötik őket, gondolta Thaddeus. Egyikőjük sem menekülhet. De hangosan nem szólt egy szótsem. Még túl korai lett volna, s a pillanat túl törékeny.Leona közben felöltözött, előtte állt, és komoly, kissé aggodalmas arccal nézett rá. Vajonmost mi jön? – tűnődött a férfi.– Az a vadállat, Lancing… Ő maga ugrott le a tetőről, úgy halt meg?Szóval erről van szó. Megrémítette a gondolat, hogy az ő kezétől halt meg egy ember.Számítania kellett volna rá, hogy így fog reagálni. Lassan kiengedte a levegőt a tüdejéből, sközben lejátszódott előtte a tetőn átélt jelenet.– Igen – válaszolta. Az ördögbe is, hiszen ez volt az igazság.140