RÁD VÁRTAM!

Amikor átvonult a kőpadlón, lépteit fémes csörrenések kísérték, mintha régimódi páncéltviselne vastag köpenye alatt. Delbridge tarkóján felborzolódott a haj. Arra gondolt, vajon kardrejtőzik-e a köpeny takarásában. Nagyot nyelt. Az ösztöne arra figyelmeztette, hogy ez acsoport nehezen viselné a kudarcot.Megnyugtatta magát, hogy nem ölnék meg azon nyomban, ha a kristály csalódást okoznanekik. Végtére is ő Lord Delbridge. Kifogástalan családi kapcsolatokkal rendelkezik.Otthonosan mozog a legelőkelőbb társadalmi körökben.Igen, és nemrégen uszította rá az Éjféli Szörnyet két másik gentlemanre, akik úgyszinténkiváló kapcsolatokkal rendelkeztek. Büntetlenül megúszta a gyilkosságot. Ki állíthatná, hogyezek az urak nem tehetnék meg ugyanezt?Nyugalom. Megszerezted nekik, amit kértek, az igazi aurórakövet. Hamarosan közéjükfogsz tartozni.A vezér megállt az ősi kőfalba vágott alacsony, boltíves ajtó előtt, benyúlt földig érőköpenye zsebébe, és elővett egy kulcsot. Szóval ez volt az a fémes csengés, gondoltaDelbridge. A vezér a köpenye alatt nem kardot, hanem acélláncra fűzött kulcsokat hordottmagánál. Ez a felismerés némi megkönnyebbülést hozott számára.– Úgy van, a próba – sziszegte az egyik férfi, és felugrott az asztaltól. – Ha kinyitja apáncélszekrényt, mindjárt tudni fogjuk, hogy Lord Delbridge az igazi kristályt hozta elnekünk.A többiek követték a példáját. Delbridge már-már azt hitte, róla megfeledkeztek, de a vezérekkor még egyszer megfordult, és jeges pillantásával szinte átdöfte.– Csatlakozzon hozzánk, uram! Velünk együtt ön is szemtanúja lehet erőfeszítéseieredményének.Ne mutass félelmet, figyelmeztette magát őlordsága.– Ahogy kívánja – mondta reményei szerint hűvösen udvarias arccal.A keskeny ajtón át egy másik, kisebb terembe vonultak. A vezér lámpást gyújtott.Delbridge kíváncsisággal vegyes félelemmel nézett körül. Ez a terem is nagyon régieredetűnek látszott. Itt sem voltak ablakok. Föltekintett a nehéz zárral ellátott súlyos, vasaltajtóra, és arra a következtetésre jutott, hogy a kisebbik terem amolyan biztonsági raktárlehetett valamikor.A helyiség egyik sarkában vastag szőnyegre állítva egy jókora páncélszekrényterpeszkedett. Nagyon réginek tűnt. A tizenhetedik század végéből, Sylvester Jones, azArkane Társaság alapítójának idejéből valónak, állapította meg magában Delbridge. Vajon aHarmadik Körnek sikerült egy Sylvesterhez köthető relikviához jutnia? Izgalom fogta el,elűzve némileg a félelmét. Az alapító titkairól legendák és mítoszok születtek a Társaságonbelül.A lámpafény megcsillant a páncélszekrény ívelt tetejét borító aranylemezen, melybeszavak és jelek voltak bevésve. Delbridge felismert köztük néhány alkímiai jelet, látta, hogy aszavak némelyike félig latin, félig görög, de a jelentésüket nem tudta megfejteni. Egyénititkosírás lehet, gondolta. Az öreg alkimista hírhedten titkolódzó volt.A páncélszekrényen nem volt zár, és vonalat sem lehetett látni, ahol a fedél elvált aszekrény testétől. Középen egy sötét, üvegszerű anyaggal szegélyezett mély horpadás látszottrajta.A vezér Delbridge-re nézett.– Az arckifejezéséből látom, hogy van valami fogalma ennek a régi páncélszekrénynek azértékéről.– Sylvester Jonesé volt? – kérdezte önkéntelen áhítattal a lord. – Egy időben beszéltekarról, hogy betörtek az Arkane Házba.– Ez a tárgy nem az Arkane Házból lett ellopva – közölte a vezér.Delbridge érezte, hogy határozott előérzete a műtárgy értékéről múlóban van.124