RÁD VÁRTAM!

– Én ezt tettem volna a másik ember helyében – fűzte még hozzá a gyilkos, miközbenkezével kis félkört írt le maga előtt.– Nem kétlem – jegyezte meg a lord fanyarul.– Sőt – lendült bele Lancing –, a másik ember helyében a kristály megszerzése után énvalószínűleg mindenképpen megöltem volna a társamat, akár mutatkoztak rajta az őrület jelei,akár nem. Minek osztozkodni egy ilyen értékes dolgon?Delbridge legyűrte a kísértést, hogy felkapjon egy vázát, és a falhoz vágja. Meg kelltalálnia azt az átkozott kristályt, méghozzá minél gyorsabban! Már üzent a Harmadik Körvezetőjének, hogy megtalálta az ereklyét. Pár napon belül sor kerül a kő erejénekdemonstrálására. Ha minden jól megy, amikor bemutatja az aurórakövet a tagoknak, akkorhivatalosan is felveszik a Rendbe. Enélkül nem bocsátják be maguk közé.Meg kell találnia a kristályt. Túl keményen dolgozott, túl sok időt és pénzt fektetett be, túlsok kockázatot vállalt ahhoz, hogy most elbukja az egészet.Lancing állával a holttest felé intett.– Tüntessem el innen?– Most nincs időnk sírt ásni – ráncolta homlokát a lord. – Különben is, esik. Túl nagy a sár.– Csak nem akarja itthagyni a földön? – nézett rá zavartan Hulsey.Delbridge körbefordult a sarkán, és szemügyre vette a szarkofággyűjteményét.– Beletesszük valamelyikbe. Ott biztonságban ellesz, amíg el nem tudjuk temetni azerdőben. A szolgák tudják, hogy a galériába csak akkor tehetik be a lábukat, ha én utasítomőket erre.Az igazat megvallva, a szolgák még akkor sem jöttek fel szívesen a múzeumba. Egyiküksem rendelkezett mérhető paranormális képességekkel, de Delbridge nagyon jól tudta, hogymindenkiben van bizonyos fokú érzékenység, akár tudatában van ennek, akár nincs. Ez azérzékenység álmok és megérzések formájában nyilvánul meg. A múzeumban kiállított tárgyakegyüttesen épp elég nyugtalanító energiát gerjesztettek, hogy még a legérzéketlenebbemberekből is kiváltsanak bizonyos hatást. Az este jót mulatott magában, miközben figyelte,hogyan próbálják a vendégei eltitkolni, mennyire irtóznak a múzeum ereklyéitől.Lancing fülsértőén csikorgó, súrlódó zaj közepette félrelökte az egyik szarkofág súlyoskőlapját. Aztán a tudósra nézett, és elmosolyodott.– Segítsen idehozni a hullát! – mondta.Hulsey hevesen összerázkódott. A Szörny ritkán szólt közvetlenül hozzá. Most feljebbnyomta az orrán a szemüvegét, és nagy kelletlenül előrelépett.Lancing kényelmes léptekkel elindult a halott nő felé. Útja az ősrégi oltár mellett vezetettel. Szórakozottan kinyúlt, hogy megérintse. Delbridge észrevette a kis mozdulatot. Korábbanis megfigyelte, hogy ugyanezzel a gyengéd mozdulattal, mintha macskát simogatna, megérintia galéria egyes tárgyait. A legtöbb látogatótól eltérően a Szörny szerette az ereklyék általkibocsátott sötét energiát.Ebben hasonlítunk, állapította meg magában a lord. A gondolat hideg zuhanyként érte.Nem volt kellemes a tudat, hogy bármilyen értelemben is hasonló legyen egy ilyen alacsonyszármazású alakhoz.Lancing, kezével még az oltárt fogva, megtorpant.– Mi az? – kérdezte rögtön Delbridge. – Érez valamit?– Félelmet. – A Szörny úgy ejtette ki a szót, mintha valami ritka fűszert ízlelne. – Nőifélelmet.– Molly félelmét magától? – vonta össze a lord a szemöldökét.– Nem. Az más volt. – Végighúzta az ujjhegyeit a kőlapon. – Ez a nő nem azt az esztelen,hisztérikus pánikot érezte, mint amit Molly. Közben is megőrizte az önuralmát. Ezzel együttnagyon meg volt rémülve.– Biztos benne, hogy nő volt az illető? – kérdezte éles hangon Delbridge.29