RÁD VÁRTAM!

Leona érezte, hogy elpirul, de mire Thaddeus visszaért az íróasztalhoz, sikerült helyetfoglalnia egy széken, és aprólékos gonddal elrendezte a szoknyája redőit. Fog a lábáhoztelepedve elnyúlt a szőnyegen.A férfi az íróasztal sarkának dőlt, fél lábbal a padlón támaszkodva. Az iménti derű máreltűnt az arcáról, és helyét komoly, feszült kifejezés foglalta el.– Mondjon el mindent, amit a kristályról tud! És hogy milyen kapcsolat fűzi a családjáthozzá – kérte.– Nem ismertem az apámat – kezdte a lány. – Meghalt, amikor még nagyon kicsi voltam.A nagyanyám és az anyám neveltek fel. Kristályokkal dolgoztak, abból tartották el magukatés engem. A családom női tagjainak mindig is volt tehetségük a kristályokhoz. Anyám ésnagyanyám nyugodt, kényelmes életet biztosítottak számunkra. De mint ön is nyilván tudja,az utóbbi években megnőtt az ellenérzés az ilyen természetű dolgokkal szemben.– Az ön édesanyja és nagyanyja azonban sok sarlatánnal és csalóval ellentétben valóban jóltudtak dolgozni a kristályokkal.– Tizenhárom éves koromban kezdett megnyilvánulni, hogy nekem is van hozzájuktehetségem. Anya és nagymama ekkor megtanítottak a mesterség fogásaira.– Az édesanyja és a nagyanyja tagjai voltak az Arkane Társaságnak? – kérdezte Thaddeus.– Nem. – A lány szünetet tartott; láthatóan kereste a megfelelő szavakat. – Tudomásuk volta Társaság létezéséről, de egyikük sem folyamodott felvételért.– Miért nem?– Gondolom, nem látták értelmét – felelte Leona könnyedén. – A Társaság mindig islenézte azt a fajta tehetséget, amellyel ők rendelkeztek.– Attól tartok, ennek a hozzáállásnak a Társaság köreiben ismert régi legenda az alapja.– Sybil, a Boszorkány legendája. Igen, tudom.– Ami azt illeti, a Társaságon belül inkább úgy ismerik, hogy Sybil, a Szűz Boszorkány.Úgy vélem, ennyi év után az erkölcsi állapotának kevés jelentősége van – közölte felhúzottszemöldökkel a lány.– Sylvester Jones, a Társaság alapítója, nem így gondolta – mosolyodott el halványan aférfi. – A hölgy kétségkívül visszautasította a közeledését.– Ki vethetné a szemére? Úgy mondják, nem olyan ember volt, akit a hölgyek romantikusalkatnak tartanak.– Ezt nem vitathatom – mondta Thaddeus fanyarul. – De megértem, hogy az édesanyja és anagyanyja vonakodtak csatlakozni a Társasághoz. Sajnos a szervezet kezdettől fogvatúlságosan is nagy becsben tartotta a hagyományt és a szóban forgó legendát.– Nos, anyám és nagyanyám viszont nem.– Hogyan jutottak a kő birtokába?– Édesanyám találta, még fiatalkorában.– Találta? – kérdezte vissza Thaddeus kicsit túl közömbös hangon.– Úgy van – mosolygott rá hidegen Leona.– A földön hevert valahol?– Nem, inkább egy dohos régiségboltban, azt hiszem.– Valami azt súgja nekem, hogy ezzel még nem teljes a történet.– Ha így van is, anyám sohasem beszélt róla. Annyit mondott, hogy egy napon elment egybolt előtt, és valami nyugtalanító bizsergést érzett. És amikor bement a boltba, meglátta akövet. Azon nyomban felismerte.– Hiszek önnek. Folytassa, kérem!Leona igyekezett összeszedni a gondolatait.– Egy ideig jól mentek a dolgok, szépen éltünk hármasban. Aztán nagymama elhunyt. Kétévre rá, azon a nyáron, amikor betöltöttem a tizenhatot, anyámat elütötte egy kocsi, ésmeghalt.89