RÁD VÁRTAM!

45.Leona hányingerre és egy tébolyult nő összefüggéstelen motyogására tért magához. Egyrémítő pillanatig azt hitte, ő maga mondja ezt a sok ijesztő sületlenséget.– A démon a pokolból való. Ránézésre nem mondanád meg, de egyenesen a pokolból jön,úgy bizony. Te is onnan való vagy?Óvatosan kinyitotta a szemét. Már nem forgott vele a világ, mint mielőtt elveszítette azöntudatát, de még mindig sötétben volt. A suszter ládája. Lehetséges, hogy oda zárták be.A rémület újabb hulláma söpört át rajta. Gyorsan felült. Túlontúl gyorsan. Felkavarodotttőle a gyomra. Pár pillanatig azt hitte, hányni fog. Összeszorította a szemhéját, és próbáltmélyeket lélegezni. Gyomra lassacskán megnyugodott.– Az az ember démon, de jobb, ha ezt nem mondod neki. Különlegesnek tartja magát, úgyám! Tudósnak nevezi magát.Leona újra megpróbálta kinyitni a szemét, és rájött, hogy egy kőfalú kis szobában van, segy falnak tolt priccs szélén ül. A cella vasrácsos ajtaján túl egy lámpás égett, annak a fényeszűrődött be, de ablak nem volt a cellán. Ez hát a sötét árnyékok magyarázata.– A démon szolgái hoztak le téged ide, a pokolba.Leona néhány másodpercig erősen gondolkodott, majd úgy döntött, nem a fejében szólnakezek a hangok. Valaki más is van a cellában. Körülnézett, és meglátta a sarokban kuporgó nőt.A másik fogoly kifakult barna ruhát viselt. Szemébe lógó zilált, gubancos szőke hajamögül vizslatta Leonát. Beesett szemén kétségbeesés látszott.– Azt mondja, hogy tudós, de igazából egy démon – magyarázta.– Ha arról az emberről beszélsz, aki suszternak adja ki magát, akkor egyetértek – felelteLeona halkan.– Nem, nem, nem, nem suszter – rángatózott izgatott felindulásában a rabtársa. – Tudós.– Értem – mondta szelíden Leona. – A tudós valójában démon.– Igen, az. – A nő láthatóan megkönnyebbült, hogy a másik végre megértette a lényeget. –Egy szörnyű démon. Olyan varázsitala van, amitől valósággá válnak a lidérces álmok.Leona megborzongott.– Tudom.Apró izgalom remegtette meg a bensőjét, s felborzolta a tarkóján a hajszálakat. Thaddeusés Fog már keresik. Olyan biztosan tudta, mint azt, hogy reggel fölkel a nap. Időt kell nyernie,hogy megtalálhassák.– Azt mondja, hogy tudós, de szörnyeteg, akárcsak a másik – magyarázta rémítősuttogással a nő.– Kiről beszélsz? – nézett rá összevont szemöldökkel Leona. – Milyen másikról?– Azt hittem, úriember. Amilyen jóképű volt. – A nő hangja vágyódó sóhajjal telt meg. –Finom és elegáns. A haja is gyönyörű, aranyszőke. Olyan, mint azok az angyalok a régifestményeken.Leona megragadta a priccs szélét.– Azt mondod, aranyszőke haja van?– És amilyen szépen tud mosolyogni, meg nem mondanád, hogy szörnyeteg. – A hangjahirtelen megkeményedett a kétségbeeséstől. – Tudtam, hogy kiszemelt magának. Aztreméltem, jó pénzt fog fizetni. De hazudott. Ide hozott, ide, a pokolba.– Szent ég! – suttogta Leona. – Te vagy Annie Spence.A nő hevesen összerándult, és még mélyebbre húzódott a szurtos sarokba.– Honnan tudod a nevemet? Te is démon vagy?159