RÁD VÁRTAM!

– Delbridge a paranormális antikvitások megszállott gyűjtője. – A férfi az íróasztalhozment, kinyitott egy fiókot, és kivett belőle néhány papírt. – Nincs jele, hogy a kristály itt lennevalahol?Leona lassan, minden érzékszervét tágra nyitva, körbefordult. A körülötte lévő tárgyakáltal kibocsátott nyugtalanító kisugárzás felerősödött, de az aurórakő jellegzetes áramai nemvoltak köztük.– Nincs – válaszolta.– Itt sincsenek hasznos információk. – Thaddeus kinyitott egy másik fiókot. – Néhányszámla a szabójától és a kesztyűsétől, amelyeket hónapok óta nem fizetett ki, és egy halommeghívó.– Ne vágjon már olyan csalódott képet! Túl szép lett volna, ha Delbridge leírja valahová aklub címét, amelybe be szeretne lépni.– Igaza van. De pozitívan gondolkodtam. – Visszadobta a meghívóleveleket a fiókba. –Próbálkozzunk az emeleten!Fölmentek a lépcsőn. A házban furcsa csend honolt. Mintha szellemek tanyáznának benne,gondolta Leona.Nem sokkal ezután megálltak a lord hálószobájának ajtajában.– Hmm – dünnyögte a lány.– Mi az? – nézett rá fürkészőn Thaddeus.– Semmi jele, hogy lázas sietséggel csomagolt volna össze. Inkább minden szép rendetmutat, mintha csak pár perce sétált volna ki innen.Társa magasabbra emelte a lámpást, és körülnézett a szobában.– Valószínűleg a házvezetőnőt utasította, hogy csomagoljon össze neki. Ő pedig ügyeltarra, hogy mindent szép rendben hagyjon itt.– Lehet – felelte habozva a lány. – De mindenképpen kellene valami kis sietségnek vagyidegességnek érződnie a levegőben. Delbridge-nek kétségbeesetten kellett menekülnie avárosból. Nézze, a borotválkozóeszközei most is az öltözőasztalán vannak!Thaddeus egyenesen a ruhásszekrényhez ment, és kinyitotta az ajtaját. A szekrényben széprendben sorakoztak a ruhák.– Nem ment el Londonból – állapította meg.– Talán a kristályom is itt van még – csillant fel a remény Leonában.– Nem érzi a jelenlétét?– Nem, ebben a szobában nem. Nézzük meg a múzeumban!A sötét hallon át visszamentek a kopott kőlépcsőre, mely a ház új szárnyát összekötötte arégivel, amelyben a múzeumot berendezték. A lány előre felkészült az ott lévőrégiséggyűjtemény idegtépő energiaáramaira. Ennek ellenére a hatás ugyanaz volt, mintamikor először érzékelte a kellemetlen erők hátborzongató susogását. Tudta, hogy Thaddeustsem hagyja hidegen ez az erős benyomás.A lépcső tetejére érve, a régi kőpadlón lépdelve, eljutottak a hosszú galériafolyosóra. Alámpás fénye hidegen csillant meg a tárgyakon és az ereklyék üvegtárlóin.Elhaladtak a kőlépcső ajtaja előtt, amelyen át Delbridge estélyének éjszakáján kiszöktek aházból. Leona ránézett az üvegszekrényre, melyben akkor a kristályt tartották. Most nemérezte az aurórakő energiájának kiszűrődését.– Nincs a galériában – mondta búsan.– Nincs, de van valami más – felelte Thaddeus, és magasabbra emelte a lámpást.A lány követte a tekintetét végig a hosszú galérián egészen a súlyos kőoltárig, amelymögött legutóbb, amikor itt jártak, elrejtőztek. Most valami megváltozott rajta. Beletelt párszívdobbanásnyi időbe, mire ráeszmélt, hogy az oltár tetején heverő idomtalan sötét alak egyholttest.– Szent ég! – suttogta földbe gyökerezett lábbal. – Egy újabb?148