RÁD VÁRTAM!

– Meg fogjuk találni, uram – felelte gyorsan.– Mindössze néhány napunk van, azután el kell vinnem a követ a Harmadik Körvezetőjének. Ha nem tudom teljesítem a feladatot, nem kapok még egy esélyt, hogy tagságértfolyamodjam. A vezető ezt kerek perec az értésemre adta.– Értem, uram.A düh és a csalódás újból fojtogatni kezdte Delbridge-t.– Eljutottam egészen idáig. Rengeteg kockázatot vállaltam. Hónapokig tartott, mígelkészültem a tervekkel. Meghalt két magas rangú úr. Végre a kezemben volt a kristály. Ésmost lába kelt. – Ökölbe szorult a keze.Hulsey nem válaszolt. A földön fekvő két férfit nézte figyelmesen.– Azt hiszem, Mr. Shuttle mocorog – jelentette.Delbridge lepillantott. Valóban, az őr megmozdult, és kinyitotta a szemét.Paddon szeme is kipattant. Bambán bámulta a mennyezetet.– Érdekes – mondta a tudós. – Nem ismerek semmiféle szert, amelytől így térne magáhozvalaki a kábulatból. Mintha mindkét embernek azt mondták volna, hogy pontbanhajnalhasadáskor ébredjen fel.Az őrök felültek, körbenézve úgy vették szemügyre a nagy öntöttvas tűzhelyet, a fateknőt,a horganyzott mosogatódézsát, a hosszú asztalt, a késtartó állványt, mintha soha nem láttakvolna még ilyet.– Mi az ördög? – motyogta Paddon.– Álljanak föl mindketten! – parancsolt rájuk Delbridge.Shuttle és Paddon nehézkesen feltápászkodtak. Azok voltak, aminek látszottak: durva,erőszakos csavargók, akik abból éltek, hogy testőri és verőlegényi szolgálatokat végeztekannak, aki felfogadta őket. Egyikük sem volt különösebben intelligens. Delbridge eztelőnynek gondolta, amikor szerződtette őket. Most már más volt a véleménye.– Mi a fészkes fene történt odakint a kertben? – rivallt rájuk.– Semmi különös, uram – felelte Shuttle, és nagydarab, húsos kezével végigsimított ahaján. – Nyugodt volt az éjszaka. Nem volt semmi zűr. De arra, hogy ide bejöttünk, nememlékszem – tette hozzá homlokát ráncolva.– Biztosan beugrottunk kérni egy bögre kávét a szakácstól, hogy ébren tudjunk maradni –magyarázta a társa. De az arca és a hangja elárulta, hogy maga sem érti a dolgot.– Egyikük sem a maga akaratából jött be a konyhába – közölte velük Delbridge. –Mindkettőjüket alva találtuk a posztjukon. Míg maguk szunyókáltak, két betörő ellopta egynagyon értékes műkincsemet. Azért fogadtam fel magukat, hogy ilyesmi ne történhessen meg,amíg én a vendégeimet szórakoztatom. Mit tudnak felhozni mentségükre?A két őr dermedten bámult rá. Aztán Paddon arca elkomorult.– Épp most mondtuk uraságodnak, hogy nem történt semmi. Nem tudom, miről beszél,uram.Delbridge úgy nézett Hulsey-ra, mint aki tanácsot kér. A tudós mereven rászegeztetekintetét Paddon arcára.– Mi az utolsó emléke?A férfi vállat vont.– Mentem át a kerten, és arra gondoltam, hogy reggelig még esni fog, aztán… –Elhallgatott, majd fejcsóválva így folytatta: – Aztán fölébredtem, itt.Shuttle bólintott.– Ugyanígy volt velem is.– Emlékeznek arra, hogy láttak-e valakit odakint a kertben? – tudakolta Delbridge.– Néhány vendég kijött pár percre a teraszra, de túl hideg volt ahhoz, amit forgattak afejükben, úgyhogy visszamentek – mondta Paddon.– Csak az időnket vesztegetjük – jelentette ki a lord. – Elmehetnek mind a ketten.31