A DEMOKRÁCIA REMÉNYE - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

138 ÉVKÖNYV XIII. 2005GYÖRGY PÉTERtása, mire – késõbbi közlése szerint – azt a választ nyerte, hogy igen, a rekvirálás»legális«.”S itt feltétlen érdemes megállnunk egy percre. Mindenesetre nyilvánvaló,hogy Trócsányi miért írt harácsolásról, hiszen aminek a szemtanúja volt, az szószerint megfelelt e jogszerûvé tett eljárásnak, amelynek lényege a háborús viszonyokkiterjesztése a mindennapi élet olyan területeire, melyeket egyébként apolgári jog rendezett el, legalábbis a korszak társadalmi hagyományai szerint –más kérdés, hogy az 1944-es rendeletek értelmezhetetlenek lettek volna a „zsidótörvények”nélkül.S itt érkezünk el a Trócsányi-szöveg ama részéhez, amelyet forrásértékûnektarthatunk, ha arra a kérdésre keressük a választ, miként élhette és érthette mega korszak egy nagy tudású, különösebb politikai kapcsolatok híján nem védettátlagértelmiségije a változást, miként reflektált az 1945. május 8-án elkövetkezettvégleges átalakulásra. Annak a tudatállapotnak a nyomait, szimptómáit keressük,amelyek segíthetnek megértenünk azokat a reakciókat, melyeknek folyamatosana tanúja lehet az 1945-ös tavasz és nyár eseményeit nyomon követõmegfigyelõ: a vereség és gyõzelem, a rettegés és bizalom érzésének kialakulását,determinációit. Berlin vagy Bécs nyilvánvalóan a vereség színtere volt, erre utalta megszálló hatóságok viselkedése, a szovjeteké ugyanúgy, mint a nyugati hatalmaké.Mindent újra kellett kezdeni, az intézmények éppúgy radikális átalakulásraszorultak, mint a kategóriák: a mûvészeti és tudományos élet normarendszerébena kontinuitásnak nem volt helye. Az olyan kiállítások, mint például az1949-ben a bécsi Naturhistorisches Museumban megrendezett Die Menschheit –eine Familie 10 (amely egyébként nem kis mértékben a New York-i MoMA Familyof Man címû legendás tárlata különös elõképének is tekinthetõ) –, jól példázzákezt a radikális diszkontinuitást. Berlin nyugati részének mûvészeti életét javarésztaz OMGGUS – Office of Military Government for Germany (US) – különfélehivatalai és tisztviselõi szervezték, így például a kortárs mûvészeti kiállítást,az 1945-ben létrehozott Freiheit der Kunstot. Hasonlóan jártak el a szovjet csapatokis, Kelet-Berlinben éppúgy, mint Bécsben.Budapesten némiképp másként állt a helyzet. A megszállók és felszabadítókközötti érzékeny és helyzetenként változó különbségtétel ugyanis megfeleltannak a praktikus kérdésnek – is –, hogy ki-ki miként értelmezheti, illetve folytathatja-e1944-es életformáját: ezért tartom a Trócsányi-szöveget olyan becsesforrásnak.10 Mayer (1996).