A DEMOKRÁCIA REMÉNYE - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

A DEMOKRÁCIA REMÉNYE – MAGYARORSZÁG, 1945 221e vállalkozásnak egyetlen célja van: a megelõzés. Nem a számonkérés, hanem atudatosítás, mely egyértelmû a védekezéssel. Az erõk, melyek e szerencsétlenségetfelidézték, nem szûntek meg lappangó indulattal hatni a magyar életben. Bizonyosaz is, hogy az elmúlt huszonöt éven át majd minden magyar írótollbanbenne maradt a mondat jobbik fele: s ha ez irtózatos áron, melyet mindannyianfizettünk és fizetünk, csak azt kapjuk, hogy a jövõben leírhatják a magyar tollaka mondat másik felét: a sok szenvedés és áldozat nem volt egészen hiábavaló. Deez a lehetõség kötelez, hogy a megelõzés és tudatosítás munkáját mindenki lelkiismereteminden erejével vállalja; s amíg módunk van egyáltalán szólani, nebeszéljünk másról.SZEKFÛ GYULAMagyar Nemzet, 1945. július 15.SZEKFÛ GYULAA „KLASSZIKUS DEMOKRÁCIA”Újabban több vezetõ állásban lévõ férfiú, miniszterek és pártemberek szájábólhallottuk, hogy Magyarországon ma nincsen úgynevezett klasszikus demokrácia,és még sokáig kell várni arra az idõre, amikor ez a fajta tiszta demokrácia megvalósíthatólesz.Azon olvasóimnak, akik végigkísérték korábbi cikkeim gondolatmenetét, ezbizonyára nem újdonság. Mert valóban a demokrácia fogalmának nagyon durvafélreértése kellene ahhoz, hogy a mi érzelmi és erkölcsi állapotunkban, amint eztmegismertük, valódi demokratikus életet, valódi demokratikus gondolkodást tételezhessenfel valaki. Tisztába jöttünk azzal, hogy egész a legújabb idõkig képtelenekvoltunk a tényleges hazai és külföldi helyzetet felismerni; nem láttuk azerõket, amelyek körülöttünk új helyzetet teremtettek, s lehunytuk szemünketezek elõtt az új helyzetek elõtt, amelyek pedig a mi életünket és boldogulásunkatvégsõ veszedelembe hozták. Elvakultságunk annyira ment, hogy a hasznosatés a károsat nem tudtuk egymástól megkülönböztetni, s amit minden erõnkkelkívántunk és el is értünk, arról minden épeszû kívülálló ember tudta, hogy veszedelmünkrefog szolgálni. S amint nem tudtuk elválasztani egymástól azt, aminekünk jó vagy rossz, éppily tehetetlenül tántorogtunk az erkölcsi világban is,ahol szabadjára engedve szenvedélyeinket, az emberiség törvényeit sértettükmeg. Ha moralistának tartanám magamat, akkor azt mondhatnám, hogy ezekneka vétkeknek és tévelygéseknek a büntetése mindaz, amin keresztül kellett men-