A DEMOKRÁCIA REMÉNYE - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

A DEMOKRÁCIA REMÉNYE – MAGYARORSZÁG, 194559jesztésében. Közös feladatként vállalták az ország újjáépítésének irányítását is.Az ideiglenes nagykoalíció pártjainak nem volt érdeke újabb pártok indulásánakengedélyezése, érdekük volt viszont az ideiglenes politikai intézményekvéglegesítése, a megszerzett vagy juttatott pozíciók megtartása és a feladatokmegoldását nehezítõ széttagoltság, forradalmi pluralizmus helyett a központi irányításerõsítése. Így viszont jelentõs túlhatalmat szerzett a kormány, s bennemindenekelõtt a kommunista párt, amely a hatalmi struktúrát – szovjet útmutatásokszerint – létrehozta. A sürgõsen megoldandó gyakorlati problémák, a választásokig,a békeszerzõdésig kielégítõnek tûnõ ideiglenes politikai berendezkedéselvonta a figyelmet a letûnt rendszert felváltó politikai rendrõl, és senkisem beszélt arról, mi legyen az a közös, megegyezéses alap, amelyre a háborúutáni új Magyarország épül. A pártok vezetõi demokráciáról és szociális államrólszónokoltak, de korainak tartották végiggondolni, mi is az valójában. A valódikérdést – polgári demokrácia lesz-e Magyarországon, vagy szovjet típusú totalitarizmus– a külpolitikai helyzet képlékenysége és a korlátozott legitimitás miatt1945-ben még nem lehetett feltenni. A politikai elitben ezért nem volt megaz igény a közös elvi alapok kidolgozására. Az utópiákban bízó értelmiségieksaját elhatározásból vállalták a megteremtendõ új rend alapvonalainak kidolgozását.A közeljövõ magyar társadalmát demokratikusnak és szociálisan igazságosnakgondolták. A demokráciavíziók és a meghaladni vágyott múlt közöttiszakadékot a társadalom erkölcsi megújulásával vélték áthidalhatónak. A reménya jövõnek szólt, az életösztönbõl, a kataklizma utáni optimizmusból eredt,de a társadalom erkölcsi állapota, a demokratikus hagyományok szûkössége aggodalomraadott okot. A pesszimizmuson az esetek többségében felülkerekedettaz optimizmus. Sokan abban bíztak, hogy az átélt sokk, a nyájösztönre épülõfasizmus után általános lesz a szabad egyének közössége iránti igény, és a demokráciaéletformává válik.„Jól tudom, nem kell most félni a világ-fasizmus visszatérésétõl, nem kellfélni, hogy megint politikai erõvé válhatna az ellenforradalom, mint az elsõ világháborúután – írta Veres Péter. – Túlságosan lejárta magát, túl mélyek és nagyonfájók a sebek, amelyeket ütött. De nem is errõl van szó, hanem arról, hogyha nem vetjük bele minden erõnket az újjáépítésbe, ha nem akar egész népünkhívõ, reménykedõ lélekkel dolgozni, cselekedni, szenvedni és verekedni, akkormegint lemaradunk. Lemaradunk, elsorvadunk, s éppen olyan maradi képletleszünk itt Közép- és Kelet-Európa friss, harcos, hívõ és cselekvõ népei között,mint a múltbeli Magyarország volt.” 14A Kis Újság, a Független Kisgazdapárt(FKgP) országos napilapjának fõ- lág, 1945. május14 Veres Péter: Demokrácia és becsület. Vi-16.REMÉNY ÉS SZORONGÁS