A DEMOKRÁCIA REMÉNYE - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

222 ÉVKÖNYV XIII. 2005SZEKFÛ GYULAnünk. Itt nem morális, hanem politikai, azaz történeti tényekrõl van szó. Arról,hogy az a nép vagy vezetõ osztály, amely ennyi betegségbe esett, egy-két hónapmúlva teljességgel képtelen tiszta demokráciát létrehozni. A demokrácia a kormányformákközt a legnehezebben megvalósítható, mert ép és egészséges társadalmatés ennek zökkenés és súrlódás nélküli funkcionálását kívánja. Bizonyosmorális és politikai érettség kell hozzá, s ez a nép, amely ezt az érettséget mégnem érte el, amely képtelen önmaga megállapítani saját szabadságának és belsõegyenlõségének feltételeit, az nem is juthat el önmaga kormányzásához: mindigújabb zsarnokokat fog a saját nyakába ültetni.Arról tehát, hogy a mi beteg társadalmunk néhány havi szenvedés után aszabadságot, egyenlõséget és testvériséget biztos kézzel megvalósító klasszikusdemokráciát teremthetett volna, csak olyanok beszélhetnek, akik magukat vagytársaikat szándékosan félre akarják vezetni. Különben is tudnunk kell, hogyklasszikus demokrácia csak elméletben lehet, s az az ország, amelyet a klasszikusdemokrácia földjének neveznek, Angolország, maga is kénytelen napról napraújabb reformokkal szabályozni a maga társadalmi és politikai, nem kevésbégazdasági életét, hogy demokratikus berendezését legalább nyílt konfliktusoktólmentesítve fenntarthassa. A klasszikus demokrácia elveit, igaz, Angolországpolitikai formájáról mintázta le Montesquieu, de a „Törvények szelleme” azonhosszú fejezete, amelyben Angolország alkotmányát leírta, köztudomás szerinterõsen megszépítette az angol demokráciát, s az elvek, melyeket ott mint a demokratikusberendezés alapelveit állított össze, sem akkor, sem késõbb, méghosszú ideig nem voltak megtarthatók a tényleges angol életben.Nem kell tehát csodálkoznunk és nincs mit szégyellnünk, ha a klasszikusdemokrácia követelményeit a mi néhány hónapos csecsemõ-demokráciánkban ishiába keresnõk. Minden jó kormányzás alapelve gyanánt Montesquieu a hatalommegosztásának elvét állítja fel, amely szerint a törvényhozó, a végrehajtó és abírói hatalomnak más és más kézben kell lennie, s ezt a hármat nem szabad egymássalösszekeverni. Ha a parlamentnek – a törvényhozó hatalomnak – nincs tõlefüggetlen ellensúlya az exekutivában és a független bírói hatalomban, akkornézete szerint az elnyomás állapota, a zsarnoki uralom áll elõ. Ugyanilyen veszedelmesnektartja a nép szabadságára a bírói hatalomnak alávetését akár a végrehajtóhatalom, a kormány, akár a parlament alá. Ez a bölcs és gyanakvó francia,aki ismerte az emberi természetet, valósággal rettegett attól, hogy egy embervagy embercsoport nagyobb hatalmat kapjon kezébe, s így e három hatalom szétválasztásánkívül még azt is szükségesnek látta, hogy a törvényhozó hatalom magábanis két félre osztassék, az alsó- és felsõházra, s az utóbbiban a származási,