Aquila - http://epa.oszk.hu/01600/01603 - http://www ...

126 GRESCHIK JENÍJ
különös súlyt kellett a technikára helyezni. Hogy mi érhet el alkalmas
technikával, azt nemrég Moixier (1910—1911) fényes eredményei mutatták
meg a hajszáleres lépvénákon, melyek segélyével a sokáig tartó nézeteltérések
a lép vérpályájáról egyszerre igen elfogadható magyarázatra
találtak. Mollier kimutatta, hogy a vénás hajszálér fala megszakított és
ennélfogva a vérkeringés intermediär.
Az általam használt technikával szemcsés alapállomány nem volt
látható. A tulajdonképeni burok kötszövetbl áll, mely nem egyéb, mint
a lépparenchymának retículuma. A burok reticuluma csak annyiban különbözik,
hogy protoplasmában dúsabb és így tömöttebbnek látszik a
lép reticulumánál.
Készítményeimbl kitnt, hogy a burok oliva vagy ellipsoid alakja
egyáltalában nem tekinthet élesen elhatároltnak, mert a rostok folytatólagosan
mennek át a lépparenchymába vagy pulpába (1. a 3. rajzot,
a táblán). A hajszálérburkot az általam vizsgált fajokban gyakran rendkívül
nagy s lemezes, hártyás reticulum alkotja.
A burokban meglehetsen gyengén festd magvakat találtam.
Sejthatárokat a közönséges protoplasmafestések nem tüntettek föl. Azo-
VdiUmn-Pikroblauschwarz-zzX azonban igen finom collagenrostokat észleltem,
melyek rendesen a sejtek határát is jelezték. Ez a lépreticulum
fölépítésében leli magyarázatát. A lépreticulum ugyanis kötszövetsejtekbl
áll, melyek nyúlványaikkal összefüggnek és amelyekben rosthálózat
vonul végig. A madárlépben is, de különösen a farkos kétéltek
lépében, egészen tisztán látható, hogy a reticulum rostjai a sejteken
belül a protoplasmában fekszenek. Ennélfogva azokhoz a szerzkhöz
csatlakoztam, akik a kötszöveti rostokat a protoplasmás hálózatból származtatják.
Én itt egészen azonos viszonyokra akadtam, mint HeidenhainI
Pikroblauscliwarz segélyével már évekkel ezeltt a macska mesenterialis
nyirokmirigyeinek velállományában. A reticulumrostocskák rendesen a
sejtfelület bels oldala mentén fekszenek, azért bizonyos értelemben a
sejthatárokat jelzik. Már Heidenhain^ említi, hogy a sejtek plasmája
többnyire finoman szemcsésnek mutatkozik, azonban «jobb megtartás
mellett finoman hálózatosnak vagy alveolásnak». Több, mint valószin,
hogy a szerzk szemcsés állománya erre vezethet vissza. A reticulum
rostjainak vastagsága a különféle állatfajokban különböz, amint erre nemrégen
Moi.i.iER (1911) mutatott rá, A vastagabb rostok bizonyos önállóságra
tesznek szert és felületes szemlélésnél egészen csupaszoknak látszanak.
Különböz állatokon végzett kutatások azonban arra az ered-
' Heidenhain, M., Úber Vanadiumhämatoxylin, Pikroblauschwarz und Kongo-
Korinth. — Zeitschr. f. wiss. Mikroskop. Bd. 25, 1902. V. ö. a Icjebb id. munkát is.
2 Heidenhain, M., Plasma und Zelle. II. Lief. Jena, 1911, p. 1054.