a kötet teljes szövege is elérhető - ME BTK Magyar Nyelv- és ...

a kommunikatívközösséget communiónak nevezzik. A communio és a communicatio
szavak közössége arra vall, ami a közlést és meghaliá§t es/etemessé
teszi.
,,A megértett lét - nyelv" - mondja Gadamer, Az ember és az Isten, az ember
és ember, az eglén és közösség közötti kommunió és kommunikáció
e§yetemes éwényű nyelvi aktus - nyelven nem csupán szavakat és e$láltalán
verbalitást értve, hanem ahoglan Aquinói Szent Tamás mondja ,,a szó
tiszta történése, a történés igazsága hozza elő a megfelelő szót." Ezt azt is
jelenti, ho$l ami a Létben félreértett vas/ meg nem értett, az is a nyelvhez
mint nem-értés és félreértés tattozik. Hiszen a nyelven túli birodalom, a történés
ígazsága - a nagzobbik rész, a tulajdonképpeni lét-misztérium: ,,Es az
Ige Testté lett." A nyelven túli birodalom r elsősorban maga a kommunikáció:
a világ megszóIítása a Szó testet öltése által, az lge ,,kiszabadulása" önmagáből,
megtestesülése, a Szó történetté változása. TaIán úgr mondhatnánk:
a puszta megnevezésbŐ|, a NévbŐl talá|kozas, tehát kommunikáció
lett. A nyelvi megértés, melyről Gadamer beszél, valójában tehát kinyílás és
csodálkozás, csodálat és dicséret, laudatio az összehasonlíthatatlanul nagrobb,
meg nem érthető, fel nem fogható, de kétségkívril rryelvt esemény
itánt: a testté válás ,,nyelvi" misztériuma mint számunkra, racionalitásunk
számára nem teljes mértékben érthető-megfogalmazható esemény felé. Avalódi
kommunikációban mindig benne van a metanyelvi, a poszwerbális, a
haligatás, a némaság, sőt az idegenség, de mégsem ellentétként, hanem
e8}rüttállásként.
Hogt az ember váIaszadása az isteni önközlésre legtöbbször paradox módon
kérdésíormát ölt, hogr az igen és az amen legtöbbször pafiasz, perleke-
dés,Iázad,ás, olykor tagadás és fájdalmas értetlenség íormáját ölti, arra is a
megváltó mintát éppen Jézus 22. zso\tár-idézete, vakító felkiáltása adja a keresztfán:,,Éli,
Éli, lamma sabakhtani?" A kérdés is eryfajta válaszadás, meg
a rá következőhaIlgatás is. A kommunikáciő az ember es/etemes, eryedi 1ényegébez
r.attozik, miközben az ember nem individuális szubsztancia csupán,
|éte nem monológikus, hanem már eleve érintkezik a másikkal, vaguis
az ember egyáltalán a megszőLítottság és a megszólítás állapotában jön létre,
a nyelv, a gesztusok, a mimika és a hallgatás jelei útján, AzÉn, melyet a
Te megszólít, csak ebben a kapcsolatban jön létre a szó igazi értelmében,
mínt esemén)l, hogz ebben valósuljon meg a személy szabadsága és felülmúlhatatlan
egzszerisége. A kommunikációnak ez az ember lényegéhez tattoző
képessége eleve magában foglalja azt alehetőséget, hogt az embert megszólítsa
egl abszolűt, es/etemes Te, és ígl végéwényes, eszkhatológikus közösségbe
hívja önmagával s a többi emberrei: ,,egzek lesztek" (|n íT,Z0). Az ember
képes arra, hogr befogadja Isten közlését, önközlését, amelyben az embernek
emberré lett tesméreként, a szenvedés és a megaláztaftás szubjektumaként
nyilatkoztatja ki önmagát, tsten önközlése Kriszrusban, a Testté vá-
t12