Törvénytelen Avantgárd

siknak. Sokszor elôfordult az, hogy egy, a csoportot esetleg lényegében
érintô kérdésrôl csak a legszûkebb kör, az elôbb felsoroltak, tehát Breznyik
vagy Halász felesége tudott, és már a második réteg: Kovács Miklós,
pl. akit amúgy is megbízhatatlannak tartott, Simon Sándor vagy Szeghô
már nem tudtak róla.
A Halász lakásán tartott elôadásoknál a nézôk száma 15–25 körül mozgott.
Kivételesen elôfordultak ennél nagyobb nézôszámok, maximálisan
30–35-ig, de elôfordult az is, hogy senki nem jött; 4–5 nézô tekintette
csak meg az elôadást, ilyenkor a színészek többen voltak, mint
a nézôk.
Nem mozgatott meg 1972 februárja után, tehát a lakásszínház beindulásával
nagy közönséget az elôadás-sorozat, nagyon sok volt az ismerôs arc.
Azt mondhatjuk, hogy a mûvészek a mûvészeknek játszottak, egyes avantgarde
figurák gyakran ismétlôdtek. Ezek közül megemlíthetném Szentjóby
Tamást, aki igyekezett minden produkciót megtekinteni. Nem érdeklôdött
különösebben a színház iránt, mert annak tevékenységét értéktelennek tartotta.
Ezt az állítását többször megindokolta, és elsôsorban arra utalt,
hogy a csoport befelé fordul, politikai programot, határozott cselekvési
programot a nézôknek nem képes nyújtani. Az emberek változatlan mentalitással,
változatlan szellemiséggel, gondolatokkal távoznak, ugyanazokkal,
amikkel az elôadásra bejöttek.
Beke Lászlót szintén gyakran lehetett látni az elôadásokon, ô is hozzászólt
fôként mûvészi, képzômûvészeti koncepcióból az együttes produktumaihoz.
Szimpatizált az együttessel, többször volt az elôadáson Konrád György.
Egy alkalommal a lakását is rendelkezésre bocsátotta egy elôadáshoz.
Egyszer vagy kétszer, pontosan már nem emlékszem, Kenedi Jánost is láttam
megfordulni. Lényeges hatást ô az együttesre nem gyakorolt. Nevét egy
korábbi cikkébôl ismertem, amely filmkérdésekkel foglalkozott, a Magyar
Filmhíradó problémáit érintette, és az Új Symposion egyik 1972. számában
jelent meg, amellyel Halászék lakásán találkoztam.
Dobos Gábor, illetve Major János egy-egy alkalommal fényképezte az
elôadásokat, ezeket a fényképeket Halász gondosan megôrizte, elôadások
szerint csoportosította, egyeseket közülük kinagyított. Ugyanilyen
gondosan megôrizte a korábbi elôadásokról az újságokban megjelent kritikákat,
a tagok hozzájutott írásait, így pl. a „Szétfolyóiratnak” abban
a számában megjelent írásokat, amelyikben az együttes tagjaitól
több vers, koncept art, illetve szignalista jellegû termék napvilágot
látott.
A „Szétfolyóirat” címû próbálkozással kapcsolatban a következôket tudnám
elmondani: publikáció a kiadvány, jellegzetes underground kiadvány.
Elsôsorban azért készült, hogy olyan írások jelenhessenek meg benne, amelyek
semmilyen más hivatalos irodalmi fórumon napvilágot nem láttak, illetve
az együttes tagjainak véleménye szerint nem is láthattak. Az igazság
az, hogy ezeket a produktumokat soha nem nyújtották be hivatalos
folyóiratok zsûrijeihez, úgy vélték, hogy ezek a szerkesztôségek eleve
elfogultan bírálják el ezeket az írásokat, az elvontabb írásokat megérteni
sem tudják.
A folyóiratot 1972 közepe táján egy irodalmár, Happ Béla indította el.
Terjedésének és elkészítésének mechanizmusa az volt, hogy aki egy példányt
kap, új Szétfolyóirat számot szerkeszt, a példányszám mindig maximálisan
5 lehetett, és valóban senki nem gondolt arra, hogy 5 példánynál
többet készítsen. Mindenki tudatában volt annak, hogy ez a folyóirat nem
hivatalos, nem engedélyezett és éppen ezért vették szigorúan az ötös példányszám
tartását. Úgy vélték, hogy ez egy egymás közötti kommunikációs
351