Nyelvtudományi közlemények 46. kötet (1923) - MTA ...

A MAGYAR TŐVÉGHANGZÓK 253
NyF. XXXVIII. 20; faluk, daruk, vargyuk HALLEK, A légrádi tájnyelv
15; hornyuk, fattyúk Abaúj m., NyF. XIII. 39; faluk, daruk,
luk Hajdú m., NyF. LVI. 15; hók, sók, luk, tők, csuk, tűk, hamuk,
daruk, odúk Mátészalka, Nyr. XXVI. 540; faluk Zilah-vidék, Nyr.
XXVII. 545; szók, fűk, 'fejek', falúk, odúk, hamuk Ermellék, Nyr.
XXIX. 252; derük Moldva, Nyr. XXXI. 5; szók, könyük Csíkszentdomokos,
Nyr. XXXII. 276; daruk, faluk, vargyuk, aduk Bakonyalja,
NyF. XXXIV. 23.
Esetleg régi kiesés maradványa lehet: azkat, ezket Moldva,
Nyr. IX. 486; aszkot, eszket Csíkszentdomonkos, Nyr. XXXII. 273, 274.
Helyzeténél fogva elszigetelten fejlődött a k előtti tőveghangzó
egyes birtokos személy- és igeragokban. Hogy az -unk, -ünk birtokos
személy- és igeragban eredetileg volt a k előtt is tőveghangzó, azt
bizonyítja a HB. ifemucut alakja, melyben az u egészen szabály*
szerű. Itt azonban kiesett a tőveghangzó, amint ezt már a HB.-beli
uromc is mutatja. A többes 2. személyi -tok, -tek, -tök teljesen
szabályos, s o, e, ö-je régente u, íi-nek hangzott. Példák: bennetuc,
zumtuchel, fzumtuchel HB.; tűiket Döbr.-k. 328; keguggethuk OMS.;
vegietwk Virg.-k. 59 ; viendwtwk Virg.-k. 32 ; a királyhágóntúli nyelvjárásban
viszont -tak, -tek is előfordul; pl. ökretek Szolnok-Doboka m.,
Nyr. XLII. 11; ittatok Tárkány, Nyr. XLIII. 162. E-ző nyelvjárásainkban
természetesen szintén -tek van.
A -nak, -nek személyragban a HB. korában még o, e van:
uimaggonoc HB.; 1. még latanok Szék.-k. IV. 329; ma á után, mint
újabb nyelvjárási változás, található az o.
Az e ragos alakokban mutatkozó nyilt a, e, mely a HB. korában
még o, e-nek hangzott, a befejezett cselekvés igenevének
többesével együtt azonban olyan kérdés elé állít, melyet tisztán a
többes k előtt előforduló változások segítségével nem magyarázhatunk
meg, hanem itt majd a különféle igeragos alakok analógiás
összefüggésére kell gondolnunk.
A -k többesjel megvan még az -uk, -ük, -juk, -jük birtokos
személyragban, továbbá az -uk, -ük, -juk, -jük, -jak, -ik igeragokban,
ez alakokban a k azonban eredetileg hosszú magánhangzóhoz járult.
(A birtokos személyragok és a tárgyas igeragok tővéghangzójának
fejlődéséről 1. MELICH : MNyv. IX. 399).
A -k előtti tővéghangzó-változásokból tehát a következő tanulságok
vonhatók le a tővéghangzók nyíltabbá válására vonatkozólag:
1. A nyilt a, e az esetek nagy részében újabb fejlődés o, e
(oo ö)-ből, illetőleg az ezeket megelőző u, i (°o w)-ből.
2. A nyilt a, e keletkezése sok esetben a tőszótagbeli nyilt
a, e-vel van kapcsolatban. E változás kiindulópontja egyes nyelvjárások.
3. A v-tövekben, az ú, ü végű szavakban s az i képzős szavakban,
melyek eredetileg kettőshangzóra végződtek, amennyiben megvan,
szintén nyilt a, e található a k előtt. E tövek analógiás hatása
is nyilvánvaló.