Nyelvtudományi közlemények 46. kötet (1923) - MTA ...

A MAGYAR TÓVEÜHANGZÓK 445
igéket is képez, tanulságos tővéghangzóink változásaira nézve is. A nyilt
változatok csekély száma s legrégibb adataink arra mutatnak, hogy a
zárt hangzók {u, ü, i) csaknem általánossá váltak a régi -yt, -yt képző
előtt. Előmozdította ezt az is, hogy v-tövű szavakhoz csak ritkán járult,
s így még ezek is a többihez hasonló hangzót vettek fel (1. botwh
Ap.-k. I. 132). Hogy azonban itt is közreműködtek azok az erők, melyek
tővéghangzóink változásait okozták, mutatják kódexeink -.ait-féle esetei,
melyek csaknem kizárólag tőhangzóbeli a után fordulnak elő. Sőt az
ö is sok esetben nem ö-ző kódexeinkben (pl. Ap.-k I., Bécsi-k. I. II.,
Jók.-k., Müuch.-k.) oly esetekben mutatkozik, mikor a szótőben is ö van.
Mai nyelvjárásaink -ajt, -ejt képzője szintén, főkép nyilt a, e után fordul
elő s ha nem is egyenes folytatása (1. TMNy. 432; SZILASI: NyK. XXIV.
171) kódexeink hasonló adatainak (bár a népnyelvben gyakori szakajt
már a XV. században is előfordul: Zakaythoth 1470), keletkezését
szintén a nyilthangzós illeszkedéssel lehet összefüggésbe hozni. A képző
hangzójának egyéb változásait nagyrészt analógia okozta. Még a zárt
tővéghangzók korában analógia lehetett a kiindulópontja annak a változásnak,
mely nyelvjárásaink egy részében a mélyhangü változatot
kiszorította. Az -uyt helyét tehát -iyt foglalta el, melynek folytatása
azután --é'yt lett. Kódexeinkben számos példa van -iM jelöléssel is,
melyek egy része azonban a későbbi -Át hatására ^eyt-hől válhatott
ismét zártabbá. Azokban a kódexekben (pl. Marg.-l., Corn.-k., Dom.-k,
Péld.-k. L), melyekben a mélyhangü tövekhez is -iht, -eht járul, a -y (-/)
hangú felszólító alak hangzója is ilyenné válik. (L. erről bővebben
MNyv. XXI. 102—108). Amikor azután a -y, -y helyét -i foglalta el,
ez méginkább elősegítette a magashangúvá válást. Az egy fokkal nyíltabbá
válás folytán létrejött -oit helyét lassanként az --ejt foglalja el,
de ugyanez történik az eredetibb --üyt-re visszamenő -öit változattal is,
mert pl. még az erősen ö-ző Czech-k.-ben is sok példa van -eit-re, míg
iöit-TQ egy sincs. Hogy ezekben a változásokban az i-nek van fontos
szerepe, bizonyítja az is, hogy a -y, -/-val való felszólító alakokban
még sokkal gyakoribb az o oly kódexekben is (pl. Czech-k., Lobk.-k.
III., Nád.-k., Keszth.-k., Pozs.-k. L, Székelyudv.-k. IV., Nagysz.-k),
melyekben egyébként az --oit helyét már magashangú változat foglalta
el.
A fejlődés következő foka ezután a kettőshangzónak egyszerűvé
válása volt. E változás azonban kétféleképpen ment végbe. Nagyrészt
a második hang i lett a győztes s -eit-höl -4t lett. A nyelvjárások egy
részében azonban az első hanghoz alkalmazkodott a második s így
keletkezett az -ét változat. Ilyen folyamat eredményezte az -ót, -út, -üt
változatokat is olyan nyelvjárásokban, melyekben az --oit, -uit, -üit
megmaradt. E három utóbbi változatot az -ít képző azonban majdnem
kivétel nélkül háttérbe szorította, amely változást bizonyítja az is, hogy
az ily alakokat megőrzött kódexekben ugyanazok a szavak rendszerint
=íí-tel is előfordulnak. Pl. Kaz.-k. I. indut- 14, 134;