Nyelvtudományi közlemények 46. kötet (1923) - MTA ...

A NYELVÚJÍTÁS 323
újítás tudatos tevékenység. A nyelvfejlődésben működő tényezők a
nyelvújításban is érvényesülnek, de hozzájárul mint elhatározó elem
az e g y é n i szándékosság, mely a nyelvfejlődés határait tetszése
szerint tágítja, át is hágja, sőt gyakran le is rontja. Míg a természetes
nyelvfejlődésben a szándékosságnak nyoma sincs, addig
a nyelvújítás tervszerű, rendszeres tevékenységig fokozódhatik, mely
a lassú, észrevétlen fejlődés helyébe a gyorsított művelést teszi.
A nyelvújítás akkor válik tömegjelenséggé, midőn alkotásait a nyelvközösség
magáévá teszi s a meglévő nyelvanyagba beleolvasztja.
Mindenképen meg kell lennie a nyelvközösségben annak az előkószültségnek,
készségnek, azoknak a föltételeknek (rendszerint a
szükség érzete), melyek az új, egyéni változtatások elfogadására
bírják; viszont a nyelvújítás alkotásainak is olyanoknak kell
lenniök, hogy a befogadásra alkalmasak legyenek. Az új elemek
befogadásának két szélsősége lehet; egyfelől úgy tűnhetnek föl,
mint a nyelv természetes fejlődményei, s ekkor akadálytalanul
beleolvadnak a meglévő nyelvanyagba; másfelől merőben újaknak
tetszhetnek, s akkor elsajátításuk azon a módon történik, mint
valamely idegen nyelv ismeretlen szaváé.
4. Lényeges különbség továbbá, hogy a természetes nyelvfejlődés
általában a beszélt nyelvben megy végbe, míg a nyelvújítás
talaja az irodalmi nyelv (költés és tudomány).
Amannak termékei az élő szó útján terjednek s utóbb kerülnek az
írott nyelvbe; emezéi írás (levél, könyv, hírlap, szótár; ezeken
kívül: iskola, szószék, hivatal) útján jutnak a köztudatba, a köznyelvbe
s a nép nyelvébe. Ezért a nyelvújítás történetének állomásait
író egyének (költők, tudósok) jelzik, s az irodalmi nyelv története
nem lehet el a nyelvújítás történeti menetének ismerete nélkül.
Természetes, hogy éles határvonalakat vonni nem igen lehet, mert
vannak a népnyelvnek, a köznyelvnek is szándékosan és öntudatosan
alkotott nyelvelemei, de ezek többnyire a tréfás és játszi szóalkotás
körébe tartoznak és ritkán hosszabbéletűek az alkalomnál, mely
termetté őket. 1 ) Viszont az író öntudatlanul is teremt új szót, új
kifejezést; pl. mikor ARANY „A lepke" című költeményében ezt
írja: „Nincs feltűnő bársony meze, Csilló pora, fénylemeze", ösztönszerűen,
taláu a vers ritmusának engedve rántotta egybe a csillogó-t
*) Vö. SZILY, Neologia és nyelvújítás: Nyr. XXXI, 570; IMRE SÁNDOR,
Nyelvtört, tanulságok 60. 1.
21*