Nyelvtudományi közlemények 46. kötet (1923) - MTA ...

A MAGYAR TŐVÉGHANGZÓK 453
névi igenév -ni képzője s a -ná, -né feltételes mód jel előtt már igen
régen nyilt hang állapodott meg, s hogy a felszólító módban is mindinkább
terjedt a nyilt hang. Mind a jelentő, mind a felszólító alakokra
nagy hatással lehettek a kódexeink korában igen sűrűn előforduló
adtának, mentenek-féle perfectumok, melyekben a nyilt hang megint az
adtak, mentek nyilt tővéghangzójával van összefüggésben.
Ma egyes nyelvjárásokban a íelszólító mód után fordul elő még
középzártságú tővéghangzó, pl. küggyönek, főzzönek, fütsonek Abaújm.
NyF. XIII. 35; várjonak Ada Nyr. XXVII. 405. A palócoknál a jelentő
és felszólító módban egyaránt megtalálható : nyerjenek, kössenek v. kössönek,
ártsonak, tartsonak és ártónak, tartónak Nyr. XXII. 213; vesszenek,
örüllyönek, ötözzönek, horgyonak, tarcsonak és hordónak, tartónak,
ugrónak Heves m. NyF. XVI. 7, 8, 20. Ma is gyakran hiányzik a hangzó
két mássalhangzó után; pl. kordnak, tártnak, szántnak, bontnak, féíakasznak
Halmágy NyK. XXXI. 386; mondnak csángó Nyr. IX. 486 ;
monnak, kordnak, kötnek Szakadat MNyv. VI. 209, 307; kordnak, játszunk,
rontnak, ortnak Abaújm. NyF. XIII. 37; választndk, vesztnek Mátyusföld
Nyr. XX. 119; monnak Mátészalka Nyr. XXVI. 499.
Ingadozás van az ilyen esetekben: fekszenek és feküsznek Tatatóváros
Nyr. XXXIX. 21; döglenek és ugornak Nagykanizsa NyF. XLVIIi. 28.
A főnévi igenév -ni képzője tulajdonképen az -n képzős deverbális
névszó lativusragos alakja. Előtte tehát eredetileg szintén oly hangzónak
kellett lennie, mint az -n képzős deverbális névszóban. Itt azonban
ugyanaz a változás történt, mint* a feltételes mód jele előtt, s így itt
valószínűleg közös folyamattal van dolgunk. Amennyiben ugyanis megvan
a tővéghangzó, az nyilt. A változás oka mind a feltételes módban,
mind a -ni képző előtt, bizonyára kiegyenlítődés, melynek kiindulópontja
a nyilthangzós illeszkedést mutató tövek, s bizonyára előbb
indult meg a feltételes módban s csak azután az -n képzős deverbális
névszókkal egy ideig még szorosabban összefüggő -ni képzős alakoknál.
A tővéghangzó kiesése a -ni képző előtt már igén régi (1. iochtotnia,
ketnie HB.; patkolnya BesztSzj.). A kiesés, amennyiben nem
régibb, a két nyiltszótagos törvénnyel is magyarázható. Egy mássalhangzóra
végződő igéknél csaknem általános. Csupán elvétve fordulnak
elő ilyen alakok: wuezeny Virg.-k. 101; zenuedeny Virg.-k. 27. Két
mássalhangzó után a -nak, -nek igeragtól eltérőleg már kódexeink
korában is megvan a tővéghangzó, s noha feltehető az is, hogy a -ni
képző az igék egy részéhez csak a szóvégi hangzók lekopása után
járult, egyesekben mégis az eredeti tővéghangzó folytatásának tekinthető.
(Egészen ritka az ilyen eset, mint hordny Peer-k. I. 32.)
A ma is két mássalhangzóra végződő igetöveken kívül (pl. old
a HB.-ben oud&nia még a nyilt hangzót megelőző középzártságú o-val,
továbbá: aldanya Jók.-k. 75 ; ayanlani Tel.-k. I. 156; bántani Tel.-k. I.
107; gyohtany Dom.-k. 3; haytania Guary-k. 6; hordany Horv.-k. 235;
mondani Tel.-k. I. 104; oztany Dom.-k. 81; zantani Tel. 7 k. I. 222;
zakaztania rKaz.-k. I. 120; tartania Nád.-k. 35; valaztany Erdy-k. 51;
enyezteny r Erdy-k. 41 ; erezteni Münch.-k. 139 ; goytenod Nagysz.-k. 84;
feyteny Erdy-k. 119; entkeny Thewr.-k. 217; felferkenteni Tel.-k. I. 93;
tevlteny Dom.-k. 87; ywelteny Érs.-k. III. 347; vezteny Tel.-k. IV. 326)
rendesen megvan a kettős mássalhangzóra végződő igetöveknél, melyek
kettős mássalhangzója részint hasonulás (dl =~ 11), részint fonetikus
megnyúlás útján keletkezett. Példák: allany, állani Ap. mélt. 12; Corn.-k.