Nyelvtudományi közlemények 46. kötet (1923) - MTA ...

A MAGYAR TŐVÉÖHANGZÓK 415
Debr.-k. IV. 513; vert Tih.-k. 160; vezelt Nagysz.-k. 237; uiuzt Tih.-k.
182; vigazt Döbr.-k. 519; wytezíh Ers.-k. III. 330; (ma meglevő hang
helyén): aranth Szék.-k. I. 122; beelth Keszth.-k. 404; beelt Döbr.-k.
227; diznobelt Marg.-l. 50; deelt Döbr.-k. 86; delt Batthy.-k. 117; -ezért
Szék.-k. I. 3; Dom.-k. 254; ezerth Érdy-k. 171; Kulcs.-k. 284; felt
Virg.-k. 15; hayt Nád.-k. 532 ,hajat'; hatnant Münch.-k. 76, 77; helt(h)
Batthy.-k. 158, 322: Czech-k. 45; Debr.-k. I. 93, 124, 165, 222; V.
580*; Dom.-k. 53; Érdy-k. 30; Érs-k. I. 122, 150; II. 312; Horv.-k.
77, 176, 193; Keszth.-k. 254, 367; Kulcs.-k. 233; Lobk.-k. I. 3; II. 88,
131; Münch.-k. 100; Nád.-k. 158, 482; Nagysz.-k. 254; Péld.-k. I. 46*;
Szék.-k. II. 259; Tih.-k. 2, 190, 276, 352; Weszpr.-k. I. 26, 29; Winkl.-k.
I. 154; helt Döbr.-k. 376; Münch.-k. 161; helyt Tel.-k. II. 265; (1. még
kozhelt Debr.-k. I. 52; vafarhelt Münch.-k. 138; Tel.-k. I. 149) kebelt
Helt. (TMNy. 301); kehelyt Szék. Oki. TMNy. 316); kenert Jók.-k. 60,
105; kenert Döbr.-k. 346; Vitk.-k. 48; kynerth Sánd.-k. 3; kyni/erfDom.-k.
507; kinirt Virg.-k. 47, 48, 73; kofart Nád.-k. 337; kofaart Erdy-k. 312;
Kezmosarth 1543, OklSz.; nart Döbr.-k. 140 ; nart Ap.-k. I. 29; nyarth
Kulcs.-k. 180; olayth Érs.-k. I. 15*; III. 415, 416; őzt Döbr.-k. 140;
yohart Batthy.-k. 401; Debr.-k, I. 222; V. 614; Döbr.-k. 314, 404, 457,
465, 445; Érdy-k. 177, 431, 432; Érs.-k. I. 88; III. 363; pohaart Érdy-k.
430, 432; poharth Csem.-t. 18b, 21b*; Döbr.-k. 433; Szék.-k. IV. 330;
zamart Batthy.-k. 55; Döbr.-k. 257, 258; Érs.-k. I. 78*; Münch.-k. 51,
52; Tih.-k. 50*; zamarth Érdy-k. 562; Érs.-k. I. 79; Tel.-k. EL 294;
fzamart Batthy.-k. 55; zelt Döbr.-k. 162; fzelt Batthy.-k. 335; (alzeelth
Keszth.-k. 199; Kulcs.-k. 190; felzelth Keszth.-k. 234); tehent Döbr.-k.
23 ; tehenth 1578, OklSz.; Nagysz.-k. 196 ; tikort, tikért Nagysz.-k. 196 ;
tevkevrt Horv.-k. 250; vrt Döbr.-k. 487.
Már RÉVAI (Gramm. 225) megállapította, hogy a tővéghangzó rendesen
l, ly, n, ny, r, s, sz után hiányzik. Megemlít egyes kivételeket
is (falat, halat, tálat, várat, aranyat, vasat, s viaszát) valamint a hangzórövidítő
szótőket; egyéb kivételeket 1. TMNy. 275. 276. Kódexeink példái
alapján e kivételek is nagyrészt előfordulnak tővéghangzó nélkül,
úgyhogy valószínű, hogy 1400 körül az l, n, r, s, sz, ly, ny után a tővéghangzó
hiánya csaknem általános volt. Csupán néhány szóban (pl.
madarat, tálat, nilat, halat) őrizte meg a belső analógia ereje, esetleg
a tővéghangzó analógiás nyílttá válása a más szavakban ilyenkor kieső
hangot. Kódexeinkben azonban a többi idetartozó szóban is gyakori az
ingadozás. Pl. poharat o= pohart pohaart; kéneret kenert, zelet
zelt.
Feltűnő, hogy nagyrészt olyan szavak vesznek fel ismét tővéghangzót
a tárgyrag előtt, melyekben ez egyéb képzők, ragok előtt
nyíltabbá változott, vagy amelyek nem hangzórövidítő esetekben tőszótagbeli
utolsó a, e-jükét megnyújtották. így mindezekben a szavakban
hangzó váltakozás jött létre (pl. kéz =- kéz cv kezek, kezet), mely még
feltűnőbbé tette a különbséget a tővéghangzó nélküli tárgyeset (pl.
szélt ==- szélt) s a tővéghangzós egyéb esetek (szelek, szeles) stb. között.
E kiegyenlítődésre való törekvés eredménye először kétféle tárgyeset
(szélt, szélt cv szelet), majd a tővéghangzó nélkülinek nyelvjárásaink egy
jó részében való teljes elveszése volt. (A. tárgyesetben való hangzóváltakozásra
nézve 1. pl. a Virg.-k.-ben : kinirt 47, 48, 73 kinieret
72). Ilyen hatás nyilvánult meg pl. a következő szavak tővéghangzó
felvételében; bélt cv belet, delt cv delet, kényért cv kenyeret, kosárt cv kosarat,