Nyelvtudományi közlemények 46. kötet (1923) - MTA ...

A NYELVÚJÍTÁS 329
A szükséggel nem áll mindig arányban az újítás lehetősége
is. Fejletlen nyelvismeret útját állja, bizonyos ösztönszerű
leleményesség, mondhatni ihlet, elősegíti. BARTZAPALVI „izzadva"
faragja szavait; SZEMÉRE PÁL „megálmodja 0 , „költi" őket. A nyelv*
tudós feltárja a, régi s a népnyelv bányáit, de a szabályok ismerete
szárnyát szegi merészségének.
12. A nyelvújítás voltakép az írással kezdődik, az élő beszédnek
látható jelekkel való megrögzítésével, mely a dolog természete
szerint kiváltképpen egyéni tevékenység. Minthogy az írás a lelki
tartalom kifejezésére kevesebb eszközzel rendelkezik, mint az élő
beszéd (hangsúly, hanglejtés, arcjáték, taglejtés), kénytelen a maga
kevesebb eszközével tervszerűbben bánni; a nyelvanyag tudatosabbá
válik, mint az élő beszédben, de tudatosabbakká válnak
hiányai is. így áll elő a hiányok pótlásának ösztöne, kényszerűsége.
írni annyit tesz, mint újítani, s ez a tilalom: ne újíts!
egyenlő volna ezzel: ne írj! 1 ) Ennek természetesen számtalan fokozata
van a gondolat puszta lejegyzésétől a szó legmagasabb értelmében
vett írásig. A hivatott író nemcsak abban különbözik a közösség
átlagegyéneitől, hogy lelki tartalma bővebb, érzésvilága teljesebb,
képzetkapcsolása gyorsabb és többirányú, hanem hogy kifejezésükre
több a készsége is, a nyelvi eszközökkel való bánása fejlettebb,
ezért nyelve mind elemeiben, mind kapcsolataiban gazdagabb;
viszont elevenebben is érzi a nyelv hiányait is. Hogy a nyelv elégtelenségének,
készületlenségének, szegénységének
érzése, szóval a szükség érzése mennyire tudatossá válik az
íróban, arra a világirodalomból a példák végtelen sora volna idézhető.
Csak azokat említjük, akikre valamennyi nyelv írói és újítói,
mint klasszikus tekintélyekre állandóan hivatkoznak. LUCRETIUS CARUS
(De rerum natura. I. 140) egestas linguae-t panaszol:
Mily terhes feladat versben elöladni latinul,
Főleg azért, mivel új szókkal kell tenni sokat ki,
A' mi szegény nyelvünk, meg a tárgy új volta miatt is.
CICERO: lingua inops (Pro A. Caecina 18), QUINTILIANUS:
paupertas sermonis (Inst. Orat. 8) szavai ugyanezt mondják,
s így ismétlődik ez a panasz a világ valamennyi irodalmában. A
nyelv hiányosságának szubjektív érzése teremti meg az újítás objektív
l ) SZILY, NyŰSz. előszó.