A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

104HARCBAN AZ ORSZÁGzászlót az egyetemre. Kicsit be volt gyulladva, elkezdett telefonálgatni.Végül is megtalálta az egyetem párttitkárát. Neki is elõadtam, hogy eza helyzet, ragaszkodom hozzá, hogy kitegyük a zászlót. És szépen kitûztema gyászlobogót meg a nemzetiszínû zászlót az Egyetem térrenyíló erkélyre.Utána elmentem a Rádióhoz, amit addigra már elfoglaltak a felkelõk.Ott néhány nemzetiszín karszalagos katona lézengett csak. Gondoltam,hogy ideje lenne nekem is valami fegyvert szerezni. Egy eldobott,közönséges mannlichert szedtem föl, és a szétszóródott töltényekkelmegpakoltam a zsebemet. Dél körül lehetett, az ablakokba kitett rádiókbankezdték beolvasni, hogy két órától statárium van. Kettõre elnéptelenedettaz utca.Én is bementem a Szentkirályi utcában egy kapualjba. Vártam, eltelthúsz perc, félóra, sehol semmi. A felhívás nem nagyon hatott, óránkénttolták ki a határidõt. Több velem egykorú egyetemista verõdött ott öszsze,meg munkássrácok, akik Csepelrõl teherkocsival jöttek be. Mondták,hogy õk mennek vissza Csepelre, mondtam, oké, megyek én isveletek. Mert érdekelt, hogy van-e bármi esély a harc felvételére. A vágóhídnál,a vasúti fölüljárónál jártunk, amikor a Petõfi híd felõl kétszovjet tank jelent meg, és elkezdett lõni. Erre persze gyorsan leszálltunka kocsiról, fölszaladtunk a töltésre, és hasra vágtuk magunkat.A tankok csak jöttek egyre közelebb. Mi is lõttünk rájuk, de puskávaltankokra lõni hülyeség volt. Viszont a töltés teteje annyira lapos volt,hogy azt nem tudták belõni a gépfegyverekkel. Az egyik srác egyszeróvatlanul fölkelt vagy odébb szaladt, õ kapott egy karlövést, de nemlett nagy baja. A tankok egy idõ múlva megfordultak, és elmentek másfelé.Csodálatos módon negyedóra múlva érkezett egy mentõautó, éselvitte a sérült fiút.Mikor kiértünk Csepelre, a gyártelepre, már elég nagy tömeg volt.Különféle csapatok alakultak. Én a fiatalok csoportjához csatlakoztam.Mondták, hogy most mindenki bemegy, mert elképzelhetõ, hogy éjjelfel akarják számolni a központban lévõ ellenállási gócokat. Több teherautóel is ment, nekem azokon sajnos már nem jutott hely. Fogtam magam,és az egyik Pobjeda tetejére hasaltam, a puska persze keresztbenvolt rajtam. Megindultunk. Igen ám, de ezek egyre jobban gyorsítottak,és hiába vertem a fejük fölött a tetõt, hajtottak rendesen. Aztánegy éles kanyarban szépen leröpültem a kocsi tetejérõl. Megütöttemmagamat, de semmi nagyobb baj nem történt. Onnan már gyalog mentembe a Boráros térre, ahol sok fegyverest láttam. Erõsen sötétedett,