A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

VÁLTOZÁSNAK KELL JÖNNIE 21kezdték otthagyni a munkahelyüket, hogy a munkakönyvbe bepecsételték:„önkényesen kilépett”. A munkahely szinte olyan volt, mint egybörtön. Ha egyszer valaki valahol elhelyezkedett, ott kellett maradnia.Szabotálásnak, kardinális véteknek számított, ha valaki munkahelyetakart változtatni. Ha valakinek bepecsételték, hogy „önkényesen kilépett”,nem kaphatott jutalmat, elvettek a szabadságából. Ez volt a drágajó beígért paradicsomi rendszer egyik módszere. Törvény szerintnem állíthatták meg az embert, hát csináltak olyan melléktörvényeket,amelyekkel szinte röghöz kötötték, még akkor is, ha ott boldogtalanvolt. Azt hiszem, hogy a gazdasági csõdhöz az is hozzájárult, hogy azemberek elvesztették a munkakedvüket. Úgy éltek ebben az országban,mint egy kényszermunkatáborban, úgy kellett dolgozni, mint amunkaszolgálatosoknak.Fájó pont volt, hogy mindenütt csak a szovjet hõsöket állították elénkpéldaképül. A magyar történelemnek nem voltak nagyjai? A szovjetemlékmûvek, a szovjet katonák sírjai mindig gyönyörûen gondozottakvoltak. Erre önmagában nincs ellenvetésem, de arra van, hogy a magyarhõsi emlékmûvek az enyészeté lettek. SZIGETVÁRI ISTVÁN: 1956. augusztus végéig éltem a Rákosi MátyásIfjúmunkás Városban, az ország elsõ iparitanuló-mintatanintézetében.Az elsõ évben havi harminc forint ösztöndíjat kaptunk. Ebbõl kellettfizetni a kötelezõ biztosítást, a DISZ-tagdíjat és a sporttagságit. Huszonnégyforint maradt a tisztálkodási szerekre, szappanra, fogkefére,cipõpasztára, erre-arra. Ruházkodni nem nagyon kellett, mert abban azidõben még inasegyenruhában jártunk. Fekete nadrág, télen zubbony,tányérsapka és barna félcipõ, nyáron pedig világos khakiszínû nadrág,gimnasztyorka és pilotkasapka. Telente éjszakánként kiszöktünk azintézetbõl, este tíztõl reggel hatig havat lapátoltunk. Egy éjszakára huszonnyolcforintot kaptunk. Máskor elmentünk vagont kirakni. Igaz,hogy itt több pénz volt, de ha a vagont nem raktuk ki a meghatározottidõ alatt, elzavartak, és egy fillért se fizettek. Nagyon meg kellett húznoma derékszíjat, mert én nem volt kitõl kapjak. Ezekbõl a pénzekbõlvettem aztán magamnak egy öltöny ruhát és egy pár cipõt, inget,alsónadrágot. A második évben hatvan forintra emelték az ösztöndíjat,így egy kicsit könnyebb lett a helyzetem.Akkoriban egyébként erõsen baloldali beállítottságú voltam, az államineveltetésem folytán nem is lehettem más. Tagja voltam a DISZ-nek,és természetesnek vettem a párt elsõbbségét mindenekelõtt. Mi akkorkomolyan vettük, hogy Rákosi az apánk, mert ezt nevelték belénk.