A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

CSATLAKOZZUNK A PESTIEKHEZ! 97 SZAKÁCS ALBERT: Egyre többet voltam a rádió mellett. Be volt kapcsolvaakkor is, amikor 23-án délután bejelentették, hogy este a Belgrádbólhazatérõ Gerõ Ernõ nagy fontosságú beszédet fog mondani.Természetesen az egész család körülülte a rádiót. Nemsokára hallottuka rádióban a lövések zaját, utána az adás megszakadt. Igyekeztünkmegkeresni a Szabad Európát, a BBC-t vagy valamelyik külföldi adót.Ezeket az adókat mindig zavarták, aznap este viszont olyan intenzíven,hogy nem értettünk semmit a közlésekbõl.Október 24-e Ózdon még teljes csöndben, nyugalomban telt el. A pestieseményeknek még nem volt látható jele nálunk, mint ahogy azt hiszem,az ország legtöbb vidéki városában sem. Csak kombinálni és találgatnilehetett. Aki tudott olvasni a sorok között, és tudta úgy hallgatni a rádióhíreit, hogy tapasztalataival, elképzeléseivel ki tudta egészíteni,abban kialakult egy kép. Ez a kép 24-én Ózdról nézve az volt, hogymegkezdõdött a rendszer összedõlése, és a hatalom többé már nem uraa helyzetnek. FAZEKAS ZOLTÁN: Október 23-a ugyanolyan verõfényes, szép napvolt Szolnokon, mint Budapesten. Egy csinos fiatalasszonnyal színházjegyünkvolt a Szigligeti Színházba, a Marica grófnõ címû Kálmán Imre-operettelõadására. Ültünk a zsöllyében, és elõadás közben valamifurcsa morajt hallottam a kulisszák mögül, majd tizenöt-húsz fiatalembertódult a színpadra. Rögtön láttam, hogy ez valahogy nem illik belea produkcióba, de még inkább eltátottam a szám, amikor a mi egyetemikarunk diákjaira ismertem. Az egyik odapenderedett a színészekelé, azonnal leintette a zenekart, és átvette a szót. Soha nem felejtemel, így kezdte: „Hölgyeim és Uraim! Budapesten kitört a forradalom,döntik a Sztálin-szobrot!” Valaki beleszólt hátulról: „Már le is döntötték!”Azt viszont nagyon jól megjegyeztem, hogy ez ki volt: Szabó Lajostanársegéd, a mi karunk MDP-titkára, aki a diákokkal együtt a forradalmiesemények hírére piros-fehér-zöld kokárdával vonult föl aszínpadra. Azt hiszem, hogy az esti vonaton hazaérkezõ fiatalok hoztáka hírt Budapestrõl, és mintha villám vágott volna keresztül az egyetemenés a diákotthonokon, rögtön mindenki tudott róla. A fiatalokközül valaki kitalálta, hogy a színházba kell tódulniuk, ahol mindig –pláne egy ilyen operett-elõadáson – telt ház van. A karmester kapcsoltlegelõször, felállt, és beintette a zenekarnak a Himnuszt. Én olyanörömtõl zokogó Himnuszt, azt hiszem, még soha életemben nem hallottam.Mindenki énekelt, a rendõrtisztek is, akik az ügyeletes páholybanültek, és jószerével mindenki zokogott. Akkor az egyik szereplõ,