A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

222A MÁSODIK SZOVJET INTERVENCIÓcsik. Láttam, hogy perceken belül szétlõhetnek bennünket, öngyilkosságitt tartózkodni. Meg kell õrizni az irányítóképességünket, ezért fölvetettem,hogy hagyjuk el a fõkapitányság épületét, vagy menjünk föla Várba, a Központi Diákotthonba, ahol nagy tömegben vannak hallgatók,a terep is olyan, hogy áttekinthetõ a város, nagyobb a manõverezésilehetõség, vagy menjünk esetleg a budai hegyekbe. NAGY KÁROLY: November 3-án, késõ délután szekérrel indultunkErdõsmecskérõl Pécsre, hogy találkozzunk az ottani forradalmi tanácscsal.Amikor az országúthoz értünk, nem tudtunk rákanyarodni, mertott vonultak a szovjet tankok, délrõl észak felé. Gondoltuk, megvárjuk,amíg elvonul a tankcsapat, és akkor megyünk tovább, de nemakart vége lenni a sornak. Aztán elszekereztünk valami közeli házhoz,ott letanyáztunk, és közben figyeltük, hogy elmentek-e már. De mégmindig tartott a menet. Volt ott egy kis elemózsia, egy kis ital, márjócskán az éjszakában voltunk, és még mindig nem ért véget a tankokvonulása. Beszélgettünk, nagy viták kezdõdtek. Konkrétan emlékszem,valaki azt mondta, hogy már régen be kellett volna jönniük azamerikaiaknak. Erre a közhangulat: „Meg vagy te õrülve, nem kell nekünka fegyveres segítség sehonnan, mert Amerika atomhatalom, aszovjet is az, ha itt valami kitörne, a mi kis országunk teljesen tönkremenne.Ha Magyarország hadszíntérré válik, akkor végünk van! Nemszabad még csak említeni sem, hogy katonai segítségre lenne szükségünk.”A rádió közben szólt, és egyszer csak hallottuk: „Itt Nagy Imrebeszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Mahajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak a fõvárosunk ellen…Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van…” Ez nekünk márannyira meglepõ nem volt, de azért sokkolóan hatott. Most mindennekvége! És csak csörögtek a tankok, csak mentek, mentek, a rádióbanpedig a segélykiáltások… GYENES JUDITH: A letartóztatás elõtti utolsó beszélgetésünkMaléter Pállal egy telefonbeszélgetés volt 1956. november 3-án estenyolc óra tájban, a Mindszenty-beszéd után. Õ akkor mondta meg nekem,hogy kimegy Tökölre. Én könyörgõre fogtam, hogy ne menjen.Számomra ijesztõ volt az a gondolat, hogy kimegy Budapestrõl, a Csepel-szigetre,este tízre, egy szovjet laktanyába. Azt tudtam, hogy a Budapestrõlkivont szovjet csapatok beásták magukat a fõváros körül.Ezt is õ mondta el nekem, ezért voltam megijedve, és egyre könyörgõbbenkértem, hogy ne menjen. Ideges lett, és a végén egy kicsit katonásanrám szólt: „Értsd meg, hogy ez a diplomáciai szabályok szerint