A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

296UTÓVÉDHARCOK ABOD LÁSZLÓ: December elején a KMT áttette székhelyét aMÉMOSZ-székházba. Többek között azért, mert megindult a villamosközlekedés,és az irányítóknak kellett az Akácfa utcai munkahely,a MÉMOSZ-székház viszont üresen állt. December 8-án már itt voltegy KMT-ülés, amelyen a salgótarjáni sortûz hírére országos sztrájkotrendeltek el december 11–12-re. Közben már a legtöbb helyen folyt amunka, hiszen a munkástanácsokban megvolt a készség a munkafelvételre– annak ellenére, hogy a kormány az alapvetõ követelésekbennem engedett –, mert nagyon nagy károk származtak volna a sztrájktovábbi folytatásából. MERVÓ ZOLTÁN: Azt a hírt, hogy decemberben negyvennyolc órássztrájk lesz, Zeke Laci hozta Budapestrõl. Nem volt sok idõnk az elõkészítésre.Számba vettük, hogy ki van itt, ki melyik üzemet értesíti.A legdöntõbbnek a kereskedelmet tartottuk. Állhatnak a gyárak, deha az üzletek kinyitnak, akkor semmi sem látszik. Akkor úgy néz ki,mintha az élet menne tovább a maga kerékvágásán. Valakinek itt, másnakmeg ott volt ismerõse, akinek szólt. A döntés egyértelmû volt:sztrájkolni kell! A budapestiekhez csatlakozva kiadtuk a sztrájkfelhívást.A párt persze próbálta megakadályozni. Szabó István altábornagy– aki a megye kormánybiztosa volt – még a munkástanács-vezetõketis megpróbálta összehívni, de nem értek el semmit. Debrecenbentényleg egészen csodálatosan, egységesen sztrájkolt a város 1956. december11-én és 12-én. LUKÁCH TAMÁS: A december 11–12-i sztrájkot mi is meghirdettük,leállt a gyár. Úgy döntöttünk, hogy egyedül Lendvai, az elnök lesz benta gyárban, a többiek otthon maradnak, de mindenki biztosítja, hogyszükség esetén könnyen elérjék. Tíz vagy tizenegy óra körül telefonáltaka gyárból, hogy menjünk be, mert egy szovjet katonai küldöttségakar a munkástanáccsal tárgyalni. Takács Lászlóval, aki tizenöt percnyirelakott tõlem, telefonon beszéltünk, és elindultunk gyalog, hiszenközlekedés ismét nem volt, és másfél-két órás út után megérkeztünka gyárba. A bejárat elõtt három szovjet harckocsi, két páncélkocsi ésegy legényekkel teli csapatszállító teherautó állt. Fölmentünk. Háromszovjet katonatiszt, két alezredes meg egy õrnagy, és legnagyobb csodálkozásunkraa MÁVAG munkástanácsának három képviselõje várt,akik közül kettõt ismertünk, a harmadik ismeretlen volt.Az oroszok tolmács útján megkérdezték, hogy miért nem dolgozunk,miért tartunk sztrájkot, amikor a harcoknak már vége van, béke van.Mi elmondtuk a magunk ellenvéleményét, tiltakoztunk a letartóztatá-