A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

286UTÓVÉDHARCOKrééket a jugoszláv követségrõl –, amikor még talán lehetett volna valamitcsinálni, ha a munkástanácsok másképp viselkednek, ha Kádárnaktöbb hatalma van, mint ami volt, és a saját szakállára meg tud egyezni,mint ahogy nem tudott, és így tovább. Abban a pillanatban, amikorNagy Imrééket elvitték, lehetett tudni, hogy a játszma elsõ fele le vanjátszva. A második egyelõre nem, mert azt még nem lehetett tudni,hogy meddig tart a nép ellenállása.Bécsben a küldetésnek megfelelõen próbáltunk ténykedni, de kiderült,hogy a Vöröskeresztnél nem tudunk semmit elérni, nem hallgatnakránk, mert megvan a maguk bürokratikus rendje. A másik célunk megazért nem sikerülhetett, mert az osztrákok borzasztóan ragaszkodtaka semlegességükhöz, és azt mondták, hogy mindent megadnak a magyarmenekülteknek, de arról, hogy ott politikai tevékenységet folytassanak,szó sem lehet. Közben szólt egy magyar társunk, hogy a BritishCouncilnál interjúvolják az embereket külföldi tanulásra. Ez 19-, 20-,21-én, tehát még Nagy Imréék elrablása elõtt volt. Bementünk. Rögtönfölvettek Oxfordba. A forradalomról, az egyetemrõl kérdezgetettegy háromtagú bizottság, amely Oxfordból verbuválódott, azért, hogyodavigyék az értelmesebb magyar menekült diákokat. Az egyik bizottságitag Max Hayward volt, aki kiszúrt magának. Nemcsak az angol-,a lengyel- és a kis orosztudásom miatt, hanem mert látta, hogy én ilyenközép-európai típus vagyok, és irodalommal foglalkozom, mint ahogyõ is. Õ orosz irodalommal foglalkozott, csodálatos figura volt. Õ fordítottaangolra Szolzsenyicint például. November 28-án értesítés jött,hogy másnap repülõgéppel visznek bennünket Angliába. KIRÁLY GYÖRGY: Amikor már teljesen vége volt mindennek, decemberelején a bratyó azt mondta: „Te, öcskös, lépjünk le, mert nekünkbalhénk lesz.” Mondom: „Tudod mit, ne lépjünk le.” „De – azt mondja–, lépjünk le, mert meg is van beszélve.” Az a két srác, aki velünkvolt, szintén megjelent, és mentünk Ausztriának. Eljutottunk egészenSárvárig. Répcevisnél, egy háznál egy idõsebb embertõl kértünk felvilágosítást,hogy merre kell menni a határ felé. Az volt a feltûnõ, hogysokáig beszélt az öreg. És akkor egyszer csak orosz hangokat hallottunk.Az egyik gyerek pontosan a lábán volt megsérülve, és a kerítésenkellett átmászni; én toltam a gyereket át. Át tudtam segíteni, abratyó átmászott, a másik is átmászott, én meg már másztam volna,amikor a ruszkik géppisztollyal odaértek. Õk tovább is tudtak menni,de engem elkaptak. Bevittek Szombathelyre. Onnan leléptem, a rendõrségenaz elsõ emeletrõl kiugrottam. Még egyszer nekiindultam,