A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

216GYÕZ A FORRADALOMelnyomóinkat akarjuk kisöpörni. Még a vállamat is megveregette: „Jólvan, tovaris, csinálják!” Ezzel mind a hárman elmentek.Mikor ez a küldöttség elment, szereztünk valahonnan egy távcsövet,hogy lássuk, milyen tûzerejû készültséggel állnak ott. Abban reménykedtünk,hogy az ENSZ segít, mert közben hallgattuk a Szabad EurópaRádiót, meg a reptéren jól lehetett fogni más külföldi rádióadókatis. Arra nem is mertünk gondolni, hogy ilyen gyilkosságot képesek elkövetniegy ilyen kis szabadságharcos önkéntes egység ellen, hogy képüklesz ekkora tûzerejû reguláris hadsereget bevetni. Azt gondoltuk,tudomásul veszik, hogy gyõzött a forradalom, hiszen azt tudtuk korábbról,hogy miután 55-ben kimentek Ausztriából, Magyarországrólis ki kellett volna vonulniuk a nemzetközi egyezmények alapján. Mostazonban ott feketéllettek. Jöttek Vecsésrõl meg innen-onnan emberek,és mondták, hogy ennyi oroszt láttak, meg annyi oroszt láttak. Ezek,akik a saját szemükkel látták, hogy mennyi orosz katona van ott, nagyonel voltak keseredve.Akkor már egy hete nem volt levéve a csizma a lábamról, 27-e óta nemis voltam otthon. November 3-án este hazamentem, mondom, megfürdök,és másik ruhát veszek. Hajnali fél háromkor zörgetnek, jön ariadó a Kiliánból: „Gyere, mert az oroszok megtámadtak bennünket!”Mit csinálhattam volna? Felöltöztem, csizmát húztam, magamhoz vettemaz összes kézigránátot, ami a lakásban volt, és irány a Kilián! OSZKÓ GYULA: A november 4-én bekövetkezett szovjet támadásengem is, mint nagyon sokakat, teljesen váratlanul ért. Emlékszem rá,az utolsó napon, tehát november 3-án este megbeszéltük, hogy mint aBelügyminisztérium Forradalmi Bizottságának az elnöke, aznap én megyekel az általános ellenõrzõ körútra a városba. Egy nyitott dzsippel,két rendõr és a gépkocsivezetõ kíséretében, négyesben végigjártukegész Budapestet. Természetesen felkerestük a frekventáltabb, tehát aközismerten veszélyes helyeket, mint a Széna tér, Corvin köz meg hasonlók,de sehol nem láttunk semmiféle nyugtalanságot, atrocitástvagy csoportosulást. Mindenütt a legnagyobb nyugalom és csend volt.Sehonnan sem lehetett hallani lövöldözéseket. Ha a gépkocsi valaholmegállt, akkor rendszerint odajött hozzánk egy járõr, egy karszalagosfiú, tehát egy nemzetõr, igazoltatott bennünket, beszéltünk vele, kikérdeztük,hogy mi a helyzet. Érintettük a kapitányságokat is, ott semvolt semmi, mindenütt rendben folyt a szolgálat, és a legcsekélyebbrendellenességet sem tapasztaltuk.