A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

92LÁZADÁSegyetem elõtti téren, és ott fogadjuk el a húsz pontot. Tehát nem egyember, nem két, nem három ember kezdeményezésén múlott a dolog,hanem az önállóság akarása és a bátorság öltött testet.Mentem Für Lajosért, láttam rajta, hogy nagyon feszült, nyilván amiatt,hogy a pártbizottság küldötteivel beszélt. Kiss Ferit elõszedték valahonnana mûhelyekbõl, hogy hozzák már azokat a táblákat, de mégnem készültek el, úgyhogy végül Lajossal ketten mentünk le a térre.Ott többen kiáltották, hogy én olvassam fel a pontokat. Felálltam alépcsõnél a jobb oldali lámpatartóra, és felolvastam a pontokat. A füzetemetmagam elõtt tartottam, egyenként olvastam a pontokat, ésakkor a zúgó tömeg vagy azt mondta, hogy helyes, jól van, vagy tapsoltak,vagy azt mondták, hogy ezt cseréld ki ezzel vagy azzal. Óriásiszerkesztõbizottsággá alakult át a tér. Nem sokat kellett változtatni apontokon, de azért néhány helyen változtattam rajta, ahogy a tömegdiktálta. Mire a húsz pontot elolvastam, addigra fölállt az egyetem újvezérkara. MEFESZ-bizottság alakult, de akkor már úgy nevezték,hogy egyetemi Tízes Bizottság. Felolvasták a névsort, illetve mondták,hogy ez is legyen benne, az is legyen benne. Érdekes, hogy sok javasoltnevet elvetett a tömeg, végül nyolcan maradtunk a Tízes Bizottságban.A hallgatók engem bíztak meg a vezetéssel.És akkor most mi legyen? Vonuljunk föl a pártbizottság elé, és követeljük,hogy teljesítsék a pontjainkat! Közben tudomásunkra jutott,hogy Budapesten tüntetésre készülnek, de nem engedélyezik. Mi négyen,Für Lajos, Kiss Ferenc, Schulek Mátyás és én úgy határoztunk,hogy nem kérünk engedélyt, úgy vonulunk ki, mert ha kérünk, nyilvánvaló,hogy mi sem fogjuk megkapni. Elhatároztuk, hogy elindulunk.A táblák készen voltak, a három egyetem képviselõje – két nagyon széplány és egy nagyon jó tartású sportoló – odaállt a piros-fehér-zöld zászlókkala térre. A Tízes Bizottság tagjai közül Simon Zoltánnal meg ahozzánk csapódott egy-két emberrel vezettük a körülbelül kétezer fõstüntetõ tömeget az egyetem elõl a pártbizottság épülete felé. Érdekes,hogy fogalmam sem volt arról, hol a pártbizottság, Simon Zoli semtudta, de a zászlóvivõk közül az egyik tudta, tehát õ mutatta az irányt,mi meg inkább a politikai vezetõi voltunk ennek a gárdának. Népdalokat,kurucdalokat, zsoltárokat énekeltünk, és jelszavakat kiabáltunk.Végigmentünk a Péterfia utcán, lassan, méltósággal. Meg voltak döbbenveaz emberek, látszott az arcukon, nem tudják, mi ez. Sokan el isfordultak, sokan tapsoltak, és sokan ridegen, ellenségesen figyeltek.Olyan is volt, aki csatlakozott hozzánk. Negyed tizenkettõ körül for-