A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

NAGY IMRE A VÁCI UTCÁN SÉTÁL 31nem emlékszem. A gõzös fejû fiataloktól Imre bácsi ebben az idõbenmég bizonyos távolságot tartott, inkább a megfontoltabb, pozicionáltfigurákra akart támaszkodni. FAZEKAS GYÖRGY: Mi például nagyon gyakran sétáltunk kettesbena Belvárosban. Ez többnyire úgy történt, hogy Nagy Imre fölhívotttelefonon, sohasem a lakásáról, hanem telefonfülkébõl. Nem mutatkozottbe, tudta, hogy megismerem a hangját, és azt mondta: én most elindulok,és a Lánchíd utáni megállónál leszállok. Tudta, hogy én ahhoznagyon közel lakom, odaérek, mire õ megérkezik, de ha egyikünk hamarabbért oda, a másik sétálgatott. Elindultunk, végigmentünk a Váciutcán, a Petõfi Sándor utcán, a Kígyó utcán. Adott magára, mindignettül felöltözve, nagyon férfias léptekkel sétált, jelezte, hogy él, jóerõben van. Ez nem hiúsági kérdés volt, hanem politikai megfontolás.Volt olyan érzésem – de nem mertem soha elmondani neki, bár tõlenem féltem, csak attól, hogy a méltatlan helyzetbe került, általamnagyra becsült embernek rossz érzést okozok –, hogy sokkal szívesebbensétálgatna megfelelõbb partnerrel, de most nem talál olyat. Megesett,hogy azt mondta, menjek ki hozzá, és onnan majd bejövünkegyütt. Pasaréten, amikor az 5-ös buszhoz értünk, nagy tisztelettelköszöntötték: „Jó napot, elnök úr!” MOLNÁR MIKLÓS: Elmentem Nagy Imréhez, hogy kineveztek, megyekRómába, mit csináljak. Neki semmi más ötlete nem volt, minthogy menjek el Giorgio Amendolához, az Olasz Kommunista Párt vezetõségitagjához és még valakihez, akit õ régrõl ismert. Kérdeztem,van-e valami üzenete. Azt mondta: „Nem, nem, nincs semmi különösüzenetem, mondd, hogy tõlem jössz, és üdvözlöm õket.” Én azt gondoltam,hogy védenem kell ott az õ politikáját, vagy megpróbálni elérnivalami támogatást, valami kapcsolatot, hogy az Olasz KommunistaPárt megnyikkanjon az ügyben. De semmi. Õ nagyon óvatos volt azilyesmiben. DUSÓCZKY TAMÁS: Nagy Imre elsõ megjelenése az elsõ kis törésvolt Rákosi karrierjében, ezt azért látta az ember, és röhögött a markába.De végeredményben Nagy Imre is moszkovita volt, úgyhogynem arról volt szó, hogy most valami nagyon más jönne, csak hogy egyjót behúzott a másiknak. Kis káröröm volt az emberben. Persze az márkicsit biztató volt, hogy egymást verik. Körülbelül olyan érzés volt,mondjuk, mint amikor Chicagóban az Al Caponéék a Dillingeréket legéppuskázzák.Szóval nem a szabadság szelét éreztem, hanem az életigazságát. Mint ahogy amikor Rajkot elítélték, akkor is egy kis kár-