A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

304UTÓVÉDHARCOKgyon élesben ment a dolog. Este tíz óra felé megindultak a pufajkások.Hogy mennyire gyáva, egy szar társaság volt ez! A telep széléig, a Szabadságmoziig jöttek teherautóval, ott volt egy köz, azon jöttek fel, azthitték, úgy tudnak beszivárogni, hogy nem vesszük õket észre, és majdegyszerre támadnak ránk. Igen ám, de arra nem számítottak, hogyminden utca végén volt emberünk. Amikor feljöttek, és indultak, hogyátmásszanak a kerítésen, a srácok észrevették õket, és kiáltottak: „Állj,ki vagy?!” A pufajkások nem tudták a jelszót, erre kétoldalról elkezdtektüzelni rájuk. Aki tudott, rohant vissza, aki nem tudott visszamenni,bemenekült a házakhoz. A mieink meg mentek házról házra, hogyhol vannak.Aztán síri csend lett. Mondták, hogy várjunk, biztosan visszajönnek.Tizenegy felé aztán újra elkezdõdött, de már nem a pufajkásokkal, hanemaz oroszokkal. Elõször páncélautóval jöttek az oroszok. Rálõttünka páncélautóra, azt hiszem, én lõttem a gumira, a komám lõtt aruszkira, aki a golyószóró mellett állt. Az oroszok golyószóróval végigszórtakbennünket, az volt a szerencsénk, hogy kissé messzebb hasaltunka kerítéstõl. Másnap megnéztük, olyan volt a kerítés, minthaelfûrészelték volna. A páncélautó elment sántikálva, leeresztett gumival.A telep másik felén is bejöttek az oroszok, ott is elzavarták õket.Igen ám, de éjfél felé jöttek újra, és végigszántották az utcát. Ott feküdtünka házaknál, az orrunk elõtt mentek a páncélosok, a tornyukforgott körbe-körbe. Akkor már nem mertünk lõni. Õrültség lett volna,mert ha kilövünk, ágyúval lõnek vissza, és a házakban benn voltaka lakók. A nép józanabbik fele tudta, hogy teljesen fölösleges mindenellenállás. December 11-én hajnalban abbahagytuk az egészet. Mi kakaskodtunk,nem is az oroszokkal, hanem a pufajkásokkal, akiket azérttartok szar hazaárulóknak ma is, mert nem õk vertek meg bennünket,hanem az oroszok. PETRIKNÉ VÁMOS IDA: Azt hiszem, Mikulás napja volt, amikor beállítottkét rendõr, az egyik történetesen a szomszédunk volt, és elvittékapámat. Kerestek egy pisztolyt is, amit nagyapám gyorsan bedobotta kútba. Apám a szécsényi nemzetõrségnek volt a helyettesparancsnoka. December 7-én anyám bement Balassagyarmatra – aztmondták, odavitték apámat –, hogy megnézze, mi van vele. Azt mondták,nincs ott, Salgótarjánban van. Este jött egy Moravcsikné nevû aszszony,hogy neki is elvitték a férjét, õ sem tudja, hol van. Elhatározták,hogy együtt elmennek Salgótarjánba. Nagyapám mondta – erre nagyonemlékszem –, hogy ne menjenek, mert valami készül Tarjánban.