A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

224A MÁSODIK SZOVJET INTERVENCIÓVálaszút elõtt álltunk: mi történik akkor, ha ez a nagy csapatmozgáshajnali össztámadássá vagy megmozdulássá alakul át? Azt hiszem, az aleghelyesebb kifejezés, hogy második szovjet intervenció, mert végigaz ország területén tartózkodtak. Világos volt, hogy a szovjet csapatokújbóli megmozdulásával és támadó jellegû fellépésével szemben a katonaivezetésnek teljesen értelmetlen bármilyen ellenállást tanúsítani.Tudtam, hogy a Magyar Néphadsereg nevetséges, alulszervezett, létszámban,fegyverben harcképtelen, katonai ereje csak jelentéktelenideig képes ellenállást tanúsítani a Magyarországon állomásozó állandóés a beérkezett szovjet erõvel szemben.Már világosodott, amikor a Honvédelmi Minisztériummal szemben isfelfejlõdtek a szovjet harckocsik és a gépkocsizó gyalogosok. A miniszterszobájában tartózkodtunk, Janza Károly végig ott volt a miniszteritelefonkészülék mellett mint miniszterhelyettes, ahogy Maléterrelmegbeszélte, ügyeletet tartott. Féltünk. Fölvetõdött, hogy a szovjetekbelõnek az épületbe. Volt, aki el akart bújni, Janza viszont lekapta azegyik asztalról a fehér csipketerítõt, kiment vele a bejárathoz, és aztlobogtatva a megadás jelét mutatta. A szovjetek berohantak az épületbe,és felszólítottak bennünket, hogy tegyük le a fegyvert. Humánusancsinálták, még a falhoz sem állítottak, majd rövid idõn belül páncéljármûbetettek bennünket. Elindultak velünk, nem tudtuk, hova. Hamarészrevettük, hogy Tököl felé haladunk.Tökölre érve egy lakóépületben helyeztek el minket. Akkor tudatosultbennünk igazán, hogy foglyok vagyunk, amikor az étkezéshez menetöt-hat méteres távolságból automata pisztollyal felszerelt tisztek vigyáztáka mozgásunkat. Itt láttuk Marosán György elvtársat és másokat aKözponti Bizottságból, akik akkor még ott tartózkodtak. Az este folyamánbehívtak az egyik szobába, ahol egy szovjet alezredes – tolmácssegítségével – megkérdezte, van-e kifogásom az ellen, hogy elbeszélgessenekvelem. Ez a beszélgetés szabályszerû kihallgatás volt. Õ írtaa dolgokat, én pedig mint a katonai tanács elnöke, nagy vonalakban elmondtama tevékenységemet. A végén megkérdezte tõlem, hajlandóvagyok-e az elmondottakat, amit õ itt leírt, aláírni. Két lehetõségemvolt. Az egyik, hogy nem írom alá, és ezzel bizonyítom, hogy nem kívánokegyüttmûködni, a másik pedig, hogy aláírom, és lehet, hogy ahalálos ítéletem írom alá, mivel nem tudom ellenõrizni a szöveget. Pillanatnyigondolkodás után mégis az aláírást választottam, úgy éreztem,az eddigi együttmûködési szándékommal nem lehet ellentétes magatartásttanúsítani.