A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

130HARCBAN AZ ORSZÁGés meg kell mondanom, nagyon szívesen vállaltam. Ez volt az egyetlenötvenhatos tettem, amiben egy kicsit a személyi indíték is benne volt,mert ez a Zsemlye Ferenc volt az okozója az én szegény apám háborúutáni összes hányattatásának és mellõzésének. Felmentünk, a szokásosvita alakult ki: õ jót akart, mi mit akarunk. Õ roppantul meg volt ijedve.S tulajdonképp én oldottam meg a helyzetet, mert azt mondtam,hogy „jól van, akkor most nem vitatkozunk, hanem szépen kijön velünka tanácsháza erkélyére, és onnan bejelenti a lemondását”. Nemvolt más választása. Két fickó karon fogta, kikísérték a megyei tanácserkélyére, rögtön mikrofon is került, és ott egybõl lemondott. Így amegye lényegében vezetés nélkül maradt, az egész adminisztrációösszeomlott, és semmi akadálya nem volt, hogy megalakuljon a SzolnokMegyei Forradalmi Tanács. Ennek lett az elnöke Dancsi József,akit már 1945 elõtt is jelentõs szociáldemokrata munkásként ismertek.A Szolnok Megyei Forradalmi Tanács szinte nonstop ülésezett, és eztnagyon eredményesen tette. Az volt a fõ törekvése, nehogy valamiegyéni kilengés vagy baj történjen. Ehhez tudni kell, hogy a szovjetcsapatok óriási kontingense csak 56. november 4-én ért be Magyarországraés Szolnokra, de ez nem jelenti azt, hogy nem állomásoztak márakkor is jelentõs létszámú szovjet csapatok az ország területén. Szolnokmint vasúti csomópont, mint nagy repülõtérrel rendelkezõ város,bizony nagyon meg volt rakva szovjet egységekkel, tehát Dancsi és aforradalmi tanács tagjai joggal féltek, hogy bármi olyan történhet, amita szovjet parancsnokok provokációnak minõsítenek, és függetlenül attól,hogy Moszkva parancsot ad-e rá vagy sem, helyi összetûzésekrekerülhet sor. Ezt nagyon fontos volt elkerülni.Az egyetemen szüneteltek az elõadások. Talán nem is annyira az egyetemistákfolytonos tüntetései miatt, hanem azért, mert a tanszékvezetõk,a meghívott elõadók közül senki sem jutott le azokban a napokbanSzolnokra. Turányi István dékán utóbb még exkuzálta is magát nálam,hogy rám maradt az egész egyetem, hogy nekem kellett – aki végül isakkor harminc körüli fiatalember voltam – minden egyetemmel kapcsolatoskérdésben döntenem és helytállnom. Egyebekben viszont valahogyösztönösen mindig mindenki együtt volt. A tantermek a tanításiszünet ellenére zsúfolásig tele voltak. Az egyetemisták vitatkoztak,várták, lesték az ekkorra már meggyérült híreket Budapestrõl. És hát,be kell vallanom, én nem akarom deheroizálni a mi forradalmi mozgalmunkat,de a készenlétnek ezeket az óráit mi túlnyomórészt römizésseltöltöttük.