A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

264A MÁSODIK SZOVJET INTERVENCIÓdenki és azonnal hazatér. Ez a saját érdekünkben van, közölte velem,mert nem tudnak felelõsséget vállalni értünk, ha a lakásunkra megyünk.De természetesen nem mindenki egyformán veszélyeztetett, ésnem mindenki egyformán felelõs, s ha én óhajtok, akkor hazatérhetek.„Mi a szándékom?” – kérdezte. „Osztani kívánom társaim sorsát – válaszoltam–, ha õk hazatérnek, én is, ha õk nem, én sem.” Ez volt a válaszom.Másnap közölték velünk, hogy továbbmegyünk. Alkonytájtismét betereltek egy autóbuszba. Találgatni kezdtük, hogy hová visznek.Elõször azt gondoltuk, hogy Szolnokra, de valaki mondta, hogy atököli reptér irányába megyünk. Volt ott egy katonai repülõtér, aholhárom repülõgép állt. Elkezdték olvasni a neveket. Én abba a gépbe kerültem,amelybe Nagy Imre és Szántó Zoltán. Egy tábornok szállt mégbe, Nagy Imre még kintrõl ismerte, de nem beszélgettek, csak nekemmondta, hogy kinti, és hogy mi a beosztása. Amikor felszálltunk, közölték,hogy két órán át fogunk repülni. Találgatni kezdtük, hogy hovámegyünk. Két órára lehet Belgrád, s lehet Bukarest. Nagy Imre aztmondta, õ tudja, hogy Lvov körül pompás kolostorok vannak, úgy gondolja,hogy valami ilyesmibe visznek bennünket. De nem, Bukarestben,a repülõtéren szálltunk le. A gépre egy férfi jött fel, és magyarul kívántjó estét. Közölte, hogy vendégül látnak bennünket. Nagy Imreerre azt mondta, hogy nem kértük. „De jól fogja magát érezni – hangzotta válasz –, mert külön zárkában lesz.” A repülõtéren megláttukLosonczy Gézáékat és Donáth Feriéket.Bevárták, míg mind a három gép landolt, majd busszal a pártközpontapparátusának snagovi üdülõjébe vittek. Kiosztották a szobákat, aztánjött a pincér, és hozta az italt. Minden úgy indult, mintha egy üdülõvendégei lennénk. De már az elsõ nap kiderült, hogy nem lehet arrasétálni, amerre akarunk, mert körös-körül román õrség strázsál.